Két nappal a katonai puccs után lemondott Mali elnöke és miniszterelnöke is

Horizontal HEADSHOT POLITICS ARMED FORCES POLITICAL CRISIS PRESS CONFERENCE AFRICA MILITARY PUTSCH
Assimi Goita ezredes
Vágólapra másolva!
Lemondott Mali ideiglenes elnöke és miniszterelnöke szerdán, két nappal azután, hogy letartóztatta őket a hadsereg - közölte az újabb puccsot végrehajtó alelnök, Assimi Goita ezredes egyik segédje.
Vágólapra másolva!

Bah N'Daw elnököt és Moctar Ouane miniszterelnököt szabadon fogják engedni, de biztonsági megfontolások miatt nem azonnal - tette hozzá az ezredes segédje, Baba Cisse újságíróknak nyilatkozva.

Augusztusban

Tavaly augusztusban katonák egy csoportja Goita vezetésével kényszerítette lemondásra és a parlament feloszlatására az általuk foglyul ejtett Ibrahim Boubacar Keita elnököt, széles körű nemzetközi tiltakozást váltva ki. N'Daw és Ouane irányították Goita beleegyezésével azt a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségének (ECOWAS) nyomására elindított rendezési folyamatot, amelyben legfeljebb 18 hónap után egy civil elnök kezébe tervezték átadni a hatalmat, majd választásokat tartani.

Assimi Goita ezredes Forrás: AFP/Malik Konate

A puccsista ezredes azzal indokolta hétfői letartóztatásukat, hogy megsértették az átmenetről aláírt chartát azzal, hogy

nem konzultáltak vele a kabinet átalakításáról.

N'Daw és Ouane lemondása és szabadon engedésük bejelentése egybeesett az ECOWAS küldöttségének látogatásával. A Goodluck Jonathan volt nigériai elnök vezette delegáció egy katonai tisztségviselő szerint büntetőintézkedéseket helyezett kilátásba az újabb hatalomátvételért felelős tisztek ellen. Egyelőre nem világos, hogy az ECOWAS ragaszkodni fog-e az elmozdított elnök és miniszterelnök visszahelyezéséhez hivatalukba.

Erőre kaphat az al-Kaida és az Iszlám Állam

Mali szomszédai és a nyugati hatalmak attól tartanak, hogy a hatalmi válság tovább destabilizálja a nyugat-afrikai országot, amelynek területét az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezetéhez kötődő dzsihadista csoportok kiindulópontként használják a régió más országai elleni támadásokhoz.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán zártkörű ülésen tárgyalta a mali helyzetet, és nyilatkozatában elfogadhatatlannak nevezte az újabb hatalomátvételt. Franciaország, az Európai Unió és az Egyesült Államok a napokban

célzott szankciókkal fenyegetőztek.

Az amerikai külügyminisztérium szerdán felfüggesztette a mali biztonsági és védelmi erőknek nyújtott támogatást, továbbá felszólított a fogva tartottak szabadon bocsátására és a civil vezetésű átmenet folytatására.