Nem indokolt az AstraZeneca-vakcina alkalmazásának felfüggesztése

Moderna és AstraZeneka, Tamási, galéria, oltás
Tamási, 2021. március 10. Az AstraZeneca svéd-brit gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyaga a Tamási Járási Hivatalban 2021. március 10-én. MTI/Vasvári Tamás
Vágólapra másolva!
Stefan De Keersmaecker, az Európai Bizottság illetékes szóvivője pénteken azt mondta, nem indokolt az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinája alkalmazásának felfüggesztése, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szerdai véleményében ugyanis ismételten megerősítette, hogy az oltóanyag előnyei felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait.
Vágólapra másolva!

A szóvivő a brüsszeli testület sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva elmondta, noha az uniós gyógyszerügynökség szerdai közleményében lehetségesnek nevezte az összefüggést a vérrögképződéssel összefüggő rendellenességek korábban jelzett nagyon ritka esetei és az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyaga között,

a vizsgálat ismételten megállapította azt is, hogy vakcina hatásos a koronavírus ellen.

„Az Európai Bizottság számára fontos az EMA véleménye, amely megerősíti, hogy az állampolgárok bízhatnak az oltóanyag biztonságosságában és hatékonyságában. Az uniós bizottság nyomon követi a járványügyi helyzetet, és reméli, hogy az oltóanyagok alkalmazását illetően egységes álláspont születik a tagállamok között" - tette hozzá.

A szóvivő beszélt arról is, hogy az Európai Bizottság úgy gondolja, a gyógyszergyártókkal az oltóanyag-beszerzésről kötött szerződések biztosítják a megfelelő mennyiségű oltóanyag leszállítását a tagállamok számára.

A szállítás terén tapasztalt rendellenességekről a tagállamok megbeszélést folytatnak az Európai Unió csalás elleni hivatalával (OLAF). Az uniós oltóanyag-portfólió képes biztosítani a tagállamok oltóanyagigényét - tette hozzá a szóvivő.

Az oltóanyag előnyei felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait Forrás: MTI/Vasvári Tamás

Az Európai Bizottság eddig a Johnson & Johnson (400 millió adag), a BioNTech-Pfizer (600 millió adag), a Moderna (460 millió adag), az AstraZeneca (400 millió adag), a CureVac (405 millió adag) és a Sanofi-GSK (300 millió adag) vállalattal írt alá szerződést vakcinabeszerzésről.

Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami székhelyű ügynökség szerdai közleményében kiemelte:

a brit-svéd gyógyszergyártó és az Oxfordi Egyetem Vaxzevria névre keresztelt oltóanyaga esetében a vérrögképződés esetleges veszélyét fel kell tüntetni a vakcina "nagyon ritka mellékhatásaként".

Az EMA értékelése alátámasztotta ugyanakkor, hogy az AstraZeneca vakcinája biztonságos, és hatékonyan képes megelőzni a koronavírus okozta betegséget, csökkenti a kórházi kezelés és halálesetek kockázatát. Hangsúlyozták azt is, hogy a koronavírus okozta elhalálozás kockázata sokkal magasabb, mint a vérrögképződés esetleges, nagyon ritka előfordulása. Az ügynökség nem javasolt semmiféle korlátozást az oltóanyag alkalmazása tekintetében a 18 éveseknél idősebbek esetében.