Halottnak hazudta feleségét hogy megmentse a börtöntől, végül ő is rács mögé került

Vágólapra másolva!
Az amerikai Rodney Wheeler hétfőn került börtönbe, miután azt hazudta a rendőröknek, hogy felesége, Julie Wheeler eltűnt, és attól tart, hogy meg is halt, ugyanis lecsúszott egy meredek sziklán a New River Gorge nevű, nyugat-virginiai nemzeti parkban, miközben az elveszett fülbevalóját kereste. Mint kiderült, a drámai történetből egy szó sem volt igaz, a férfi csupán meg akarta menteni feleségét egy korábbi csalás miatt rá váró három és fél év börtöntől, ám ezzel csak azt érte el, hogy ő is rács mögé került - írja a DailyStar.
Vágólapra másolva!

Miután Rodney tárcsázta a 911-es segélyhívót, és jelentette az asszony eltűnését,

a rendőrök két napos kutatásba kezdtek a nyugat-virginiai, New River Gorge nevű nemzeti park területén,

sürgősségi személyzet és több száz önkéntes bevonásával.

A két nap alatt, amíg Julie-t keresték, Rodney szívszaggató felhívásokat tett közzé a Facebookon, és

az asszonyt kereső mentősöket is megtévesztették azzal, hogy a közelben helyezték el az asszony telefonját és cipőjét, amelyeket megtaláltak, majd ez alapján tovább kezdték keresni:

- írta a férfi a közösségi oldalán.

A piszkos kis trükküket a rendőrök leplezték le, miután rátaláltak a szekrényben rejtőzködő Julie-ra.

Az asszonyt ugyanis korábban három és fél év börtönre ítélték egészségügyi számlázási csalás miatt. Rodney-t bűnpártolás, illetve a hatóságok félrevezetése miatt nyolc hónap börtönre ítélték, felesége, Julie pedig az eddig kiszabott büntetése mellé további egy év börtönt kapott

a rejtőzködés, illetve a hatóságok félrevezetése miatt.