Gepárd támadt egy állatkerti gondozóra az Egyesült Államokban

Gepárd
A gepárd 120 km/h sebességre is képes - a fotó illusztráció
Vágólapra másolva!
Az egyik ohioi állatkertben rátámadt egy gepárd az egyik gondozóra. A szakemberke szerint azért támadhatott az állat, mert a gondozó korábban más, prédaállatok között dolgozott, amiknek a szagát megérezte rajta a gepárd.
Vágólapra másolva!

A 4 éves gepárd csütörtök reggel támadt rá az egyik gondozójára a Columbus Állatkert és Akváriumban. Az Isabelle névre hallgató állatot éppen két gondozó sétáltatta, amikor egy harmadik gondozó odament hozzájuk – írja a Fox News.

A gondozók elmondása szerint az állat egészen nyugodt volt, dorombolt, amíg a másik gondozó közelíteni kezdett hozzájuk.

Amikor odaért, a gepárd leguggolt, majd ráugrott. Szerintük azért támadhatott Isabelle, mert a gondozó patás állatok között is dolgozott, a gepárd pedig megérezte a szagukat rajta, ami természetes reakciót váltott ki nála.

Képünk illusztráció Forrás: Dr. Zoltan/Pixabay

A gondozót egy helyi kórházba vitték, de mostanra ki is engedték onnan. A gepárd 30 napra karanténba került hogy kiderüljön, biztosan nem beteg-e.