Jóváhagyta a szenátus hírszerzési bizottsága William Burns CIA-igazgatói jelölését

Vágólapra másolva!
Egyhangú szavazással jóváhagyta kedden az amerikai törvényhozás felsőházának hírszerzési bizottsága William Burns jelölését a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatói posztjára - jelentette be Mark Warner szenátor, a bizottság demokrata elnöke.
Vágólapra másolva!

Warner közleménye szerint az elsöprő kétpárti szavazás arról tanúskodik, hogy megkérdőjelezhetetlen Burns alkalmassága a feladatra, nagy tapasztalata van a nemzetbiztonsági kérdések kezelésében és példás a közszolgálat iránti elkötelezettsége.

A múlt hónapban Burns azt mondta szenátusi meghallgatásán, hogy

a Kínával folytatott versenyt az amerikai nemzetbiztonság kulcskérdésének tekinti.

Arról is beszélt, hogy ha amerikai egyetemi vezető lenne, akkor javasolná a Konfuciusz Intézetek - azaz a Peking által finanszírozott egyetemi, kínai kulturális központok - bezárását, amelyeket a kongresszus több tagja is propagandaeszköznek tart.

A leendő CIA-igazgató szerint az Egyesült Államok előtt álló egyéb kihívások közé tartozik az Oroszország, Észak-Korea és Irán jelentette fenyegetés.

Burns korábban arról is beszélt, hogy az éghajlatváltozás, a globális egészségügyi problémák és a számítógépes fenyegetések komoly kockázatot jelentenek.

William Burns jelenleg a Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békért nevű szervezet elnöke, korábban harminchárom évet töltött el az Egyesült Államok külügyi szolgálatában. Barack Obama demokrata párti korábbi elnök kormányában külügyminiszter-helyettesként is dolgozott, ezt megelőzően pedig az Egyesült Államok oroszországi és jordániai nagykövete is volt.

- mondta egy januári videóüzenetében Joe Biden. Az amerikai elnök akkor úgy fogalmazott: "az amerikai nép nyugodtan alhat majd, ha William Burns lesz a CIA igazgatója".

Amennyiben megerősítik pozíciójában, a hatvannégy éves William Burns Gina Haspelt, a CIA első női igazgatóját váltja majd a Központi Hírszerző Ügynökség élén.