Brazíliában is gyártják már az AstraZeneca vakcináját

koronavírus, vírus, járvány, védőfelszerelés, maszk, Brazília, Sao Paulo, tömegközlekedés, metró
A koronavírus-járvány miatt védőmaszkot viselő utasok várják a metrót Sao Paulóban 2020. június 24-én. A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint a halálesetek számát illetően Brazília a második a világon az Egyesült Államok után.
Vágólapra másolva!
Brazíliában is elkezdődött az AstraZeneca gyógyszergyár vakcinájának a nagyüzemi előállítása - közölte a helyi média.
Vágólapra másolva!

A brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű, adenovírust használó oltását a Rio de Janeiró-i Fiocruz intézetben állítják elő.

Az első, hétfőn üzembe helyezett gyártószalagon háromszázezer dózist állítanak elő naponta, és március végére üzembe helyeznek még egy gyártósort.

A vakcina átment a szükséges teszteken, és várhatóan már március végére legyártanak a brazil egészségügyi minisztériumnak 3,8 millió adag oltóanyagot.

A minap érkezett alapanyagok felhasználásával 12,2 millió dózist tudnak előállítani,

ami táplálja azt a reményt, hogy áttörés érhető el az oltási kampányban a gyorsan terjedő járvány közepette.

A koronavírus-járvány miatt fertőtlenítenek egy iskolát a brazil fővárosban, Brasíliában 2020. július 30-án Forrás: MTI/EPA/EFE/Andre Borges

A latin-amerikai térség legnagyobb gyógyszergyáraként számon tartott Fiocruzban azzal számolnak, hogy

az év közepére 110 millió dózist állítanak elő importált alapanyagok használatával,

és a technológia átadása után az év második felében ugyanekkora mennyiséget, de már teljesen önállóan.

A legnagyobb dél-amerikai országban, a 209 milliós Brazíliában januárban vette kezdetét az oltási kampány, és

eddig 8,5 millió ember - a lakosság mintegy négy százaléka - kapta meg az oltás első adagját.

Brazíliában a járvány kezdete óta több mint 11 millió embert kapta el a fertőzést, és több mint 266 ezren haltak bele a koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe.

A koronavírus-járvány miatt védőmaszkot viselő utasok várják a metrót Sao Paulóban Forrás: MTI/EPA/EFE/Sebastiao Moreira

A halálesetek számát illetően Brazília a második a világon az Egyesült Államok után, a fertőzöttek számában pedig a harmadik, az Egyesült Államok és India áll előtte.

Az elmúlt hét volt a legtragikusabb a járvány kezdete óta, mintegy tízezer ember halt meg.

Az IBGE brazil statisztikai hivatal kimutatása szerint az ország gazdasága 4,1 százalékkal zsugorodott tavaly a járvány miatt, a legnagyobb esést produkálva azóta, hogy az IBGE 1996-ban elkezdett ilyen méréseket készíteni.