A fiatal nő egész családja sokkot kapott, amikor vasárnap dél körül holtan találtak rá prestwichi lakásában.
A rendőrök egy 30 éves férfit gyanúsítanak a megölésével, akit őrizetbe vettek, kihallgatása pedig folyamatban van.
Kimberley szerető, gondos anya, testvér, nagynéni, unokahúg, barát és kolléga volt, szülei imádott kislánya, nagyszülei unokája. Nagyon szeretett táncolni, ő volt a bulik lelke. Ezenkívül szeretett sportolni, sétálni vagy kocogni menni a barátaival. Aki vele volt, egy pillanatig sem unatkozott"
- mondták a nő rokonai és barátai a megemlékezésén.
Kimberley halálának körülményeiről még a rendőrök is keveset tudnak, épp ezért kérnek mindenkit, aki bármilyen információval rendelkezik, hogy jelentkezzen.
"Ez a fiatal nő rendkívül tragikus hirtelenséggel halt meg, nem csoda, hogy a családja teljesen kétségbeesett. Épp ezért kötelességünknek érezzük, hogy mellettük legyünk és támogassuk őket, amiben csak lehet.
A nyomozás kezdeti szakaszában vagyunk még, de nagyon elkötelezettek vagyunk, szeretnénk, ha mielőbb kiderülne az igazság, hogy méltó választ adhassunk a gyászoló családnak. Noha egy férfit már őrizetbe vettünk, kérünk mindenkit, aki tud valamit az esetről, hogy azonnal vegye fel a kapcsolatot velünk"
- mondta Kate Atton rendőr.