Börtönben marad Navalnij

NAVALNIJ, Alekszej
Moszkva, 2021. február 16. A Babuskinszkij kerületi bíróság által közreadott videóról készített felvételen Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus meghallgatáson vesz részt a bíróság moszkvai tárgyalótermében felállított üvegkalitkában az ellene rágalmazás vádjával indított perben 2021. február 16-án. Navalnij „lakájoknak”, „árulóknak” és az „ország szégyenének” nevezte Ignat Artyomenko második világháborús orosz veteránt és másokat, akik szerepeltek egy, az előző évi alkotmánymódosítás mellett agitáló reklámfilmben. MTI/EPA/Babuskinszkij kerületi bíróság
Vágólapra másolva!
Helyben hagyta a moszkvai városi bíróság szombaton azt az alsóbb szintű határozatot, amely letöltendőre változtatta az Alekszej Navalnij ellenzéki politikusra korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést az úgynevezett Yves Rocher-ügyben.
Vágólapra másolva!

A fellebbviteli bíróság határozata értelmében Navalnijnak a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembe vételével a rá kiszabott három és fél évből valamivel több mint két és fél évet kell letöltenie.

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus meghallgatáson vesz részt a bíróság moszkvai tárgyalótermében felállított üvegkalitkában az ellene rágalmazás vádjával indított perben 2021. február 16-án. Forrás: MTI/EPA/Babuskinszkij kerületi bíróság/-

Navalnij próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésének letöltendőre változtatását az orosz büntetés-végrehajtás kérte azt állítva, hogy hatvanszor sértette meg a feltételes szabadlábra helyezéssel járó kötelmeket.