A Momentum román testvérpártjának a társelnöke sokmilliós megbízást adott a korábbi cégének

Vágólapra másolva!
Románia egyik miniszterelnök-helyettese, Dan Barna, a Momentum Mozgalom román testvérpártjának, az USR-PLUS-nak a társelnöke ismét botrányba keveredett. A Newsweek.ro oknyomozó újságírói közbeszerzésekről szóló dokumentumokat hoztak nyilvánosságra, amelyekből kiderül, hogy 2016 őszén az a cég, amely néhány hete felerészben még Barna tulajdonában állt, egy nagy európai uniós projekt keretén belül, négy részletben, összesen 13 millió lejt nyert el az EU-s források lehívásáért felelős minisztériumtól. A minisztériumot akkor is az ő bizalmi embere, Cristian Ghinea vezette, akárcsak napjainkban, a keze alatt pedig államtitkárként tevékenykedett Dan Barna. A cég tulajdonosa ekkor – papíron – Barna egyik üzlettársa, barátja volt. Az újságírók szerint a politikus őt használhatta strómanként.
Vágólapra másolva!

A Momentum román testvérpártja, az USR-PLUS társelnökének, Dan Barna jelenlegi miniszterelnök-helyettesnek a legújabb gyanús ügyét a Newsweek román kiadása tárta fel, nyilvánosságra hozva az európai uniós források lehívásáért felelős minisztérium (Ministerul Fondurilor Europene) által kötött szerződéseket.

Dan Barna Forrás: AFP/Andrei Pungovschi

A korábban a Transparency International bukaresti irodájának alkalmazásában álló Dan Barna vállalkozót a szélsőjobboldali, magyarellenes múltú Dacian Cioloș kormányába 2016. május 16-án nevezték ki.

Dan Barna államtitkár lett az európai uniós források lehívásáért felelős minisztériumban,

amelyet a bizalmi embere és későbbi párttársa, a régebben a Freedom House-nak dolgozó Cristian Ghinea vezetett miniszterként, 2016. április 27-től kezdődően.

Cristian Ghinea Forrás: Wikipedia/Hotnews Romania

Ekkor Barna 50 százalékban a tulajdonosa volt a vállalkozásfejlesztési tanácsadással foglalkozó, Grupul de Consultanță și Dezvoltare (DCG SRL.) nevű, Bukarest egyik elővárosában bejegyzett cégnek. A cég másik tulajdonosa, szintén 50 százalékban az egyik barátja, Dragoș Jaliu üzletember volt. A DCG SRL. adminisztrátoraként pedig Barna felesége, Olga Totolici tevékenykedett.

2016. június 30-án Dan Barna átadta a céget teljes egészében Dragoș Jaliunak.

Ezt követően

Dan Barna (volt?) cége egy nagy uniós projekt keretén belül négy tendert nyert el egymásután, összesen mintegy 13 millió lej értékben, ez jelenlegi árfolyamon 949 millió forintnak felel meg.

A DCG SRL. egy konzorciumban vett részt, a projekt összértéke meghaladta a 40 millió lejt, ebből pedig 13 millió jutott a cégnek. A maradék 27 millió Barna barátai, rokonai és volt osztálytársai vállalkozásainál kötött ki.

A DCG SRL. az első megbízást 2016. szeptember 9-én kapta meg, a România Start Up Plus nevű, nagyrészt unió finanszírozású program keretén belül. Ennek (és az azt követő három megbízásnak) az volt a célja, hogy hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő román állampolgárok munkaerőpiaci integrációját segítse.

A Newsweek megszerezte az eredeti szerződést, amelyen szerepel Cristian Ghineának és Dan Barnának is az aláírása, ahogy az alább látható.

A második szerződés megkötésére az uniós alapok lehívásáért felelős minisztériummal 2016. október 21-én került sor, Cristian Ghinea miniszter azoban még aznap meghosszabbította az uniós tenderek elnyerésére szóló határidőt november 16-ra. Az eredeti határidő október 30. lett volna. Ez egyértelműen kiderült az alábbi dokumentumból.

Ezután öt nappal, október 26-án Ghinea lemondott a miniszteri tisztségéről, és belépett az USR-be.

Dan Barna 2016 decemberéig viszont az államtitkári székében maradt, és a (volt?) cége kötött a minisztériummal november 1-jén, majd pedig 16-án is egy-egy újabb szerződést.

A kifizetések pedig mind a négy megbízás esetében megtörténtek DCG SRL. részére.

A Newsweek oknyomozó újságírói szerint

Barna a barátját, volt cégtársát, Dragoș Jaliut strómanként használhatta fel a tenderek elnyerése érdekében.

A témával kapcsolatosan még 2020 decemberében az újságírók megkeresték Dan Barnát és Cristian Ghineát is.

Ghinea egyáltalán nem reagált a megkeresésre, Barna pedig azt mondta, hogy később válaszolni fog, de ez nem történt meg.

A Newsweek január elején ismét megpróbálta felvenni a kapcsolatot mindkét politikussal, de egyikük sem volt hajlandó válaszolni a kérdéseikre, éppen ezért a sajtóorgánum január 21-én és február 2-án két részben publikálta az oknyomozó riportját. Azt egyelőre nem közölték az újságírók, hogy a történetnek lesz-e folyatása.

Az eddig publikált dokumentumok a sajtóban és a közvéleményben is jelentős érdeklődést váltottak ki.

Gyanúsított volt Dan Barna

Ezzel a 40 millió lejes konzorciummal kapcsolatosan gyanúsította meg a Nemzeti Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Dan Barnát és baráti körét közel 6 millió euró (nagyjából 29 millió lej, 2,2 milliárd forint) elcsalásában való közreműködéssel, és az ügyben nyomozás is folyt, de a vádemelésig nem jutott el a dolog.

Ahogy arról az Origo a magyar sajtóban elsőként, még 2019 októberében beszámolt, a RISE Project oknyomozó riportjára hivatkozva,

CSAK PAPÍRON HOZTAK LÉTRE HÁTRÁNYOS HELYZETŰ EMBEREK SZÁMÁRA ELVILEG ÖNFENNTARTÓ VÁLLALKOZÁSOKAT, AMIKET AZTÁN NEM FINANSZÍROZTAK, MAGÁRA HAGYTAK, ÉS A BARNÁÉK ÉRDEKKÖRÉBE TARTOZÓ CÉGEK ENNEK KÖSZÖNHETŐEN SOKSZOR NAGYON LEÁRAZVA VÁSÁROLTÁK MEG A SZÜKSÉGES FELSZERELÉSEKET.

Forrás: Facebook

Az egyik konkrét eset, amit a RISE újságírói feltártak, egy szabóműhely elindítása volt, amelyet Dan Barna nővére, Gabriela Popa vezetett.

A HERMMANSTADT DESIGN NEVŰ, NAGYSZEBENBEN BEJEGYZETT VÁLLALATBAN NEMCSAK A POLITIKUS NŐVÉRE, HANEM SORIN PĂDURARIU, GYEREKKORI JÓ BARÁT IS HELYET KAPOTT.

192 000 eurós támogatást szereztek Barna cégétől, amellyel olyan szerződést kötöttek, hogy ha a vállalkozás bebukik, akkor minden vagyona átszáll a finanszírozóhoz.

Márpedig a vállalkozás bebukott, az összes szükséges és megvásárolt felszerelés Barnáék tulajdonába jutott, de a bukás előtt még sok pénz ment el marketing- és más tevékenységekre, amelyet szintén a politikus barátainak cégei kaptak meg.

Mi lett később Dan Barnával és Cristian Ghineával?

Dan Barna 2016 decemberében távozott az államtitkári tisztségéből, ugyanis megválasztották a pártja, az USR parlamenti képviselőjének. 2017 októberében pedig átvette az USR vezetését. A párt időközben egyesült Dacian Cioloș jelenlegi Renew Europe EP-frakcióvezető PLUS nevű politikai formációjával. Barna 2019 novemberében indult a köztársaságielnök-választáson, de alulmaradt, csak harmadik lett 15 százalékkal.

Ahogy az közismert,

neki kampányolt Fekete-Győr András, a radikális baloldali Momentum Mozgalom elnöke.

2020 decemberében Barna ismételten parlamenti képviselő lett, a pártja ezt követően koalícióra lépett a jobboldali Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ), így tavaly december 21-től miniszterelnök-helyettesi tisztséget tölt be a Florin Cîțu (PNL) vezette kormányban.

2016 decemberében Cristian Ghinea is bejutott a román parlamentbe, a 2019 májusi európai parlamenti választás eredményeképpen pedig EP-képviselő lett, majd 2020. december 21-től ismét megkapta Cîțu kormányában az európai uniós alapok lehívásáért felelős miniszteri tisztséget.