Sújtólégrobbanás történt egy szibériai bányában, hárman meghaltak

Vágólapra másolva!
Sújtólégrobbanás történt pénteken a délnyugat-szibériai Kuzbasz-szénvidék egyik bányájában, három bányász meghalt.
Vágólapra másolva!

A szénlelőhely Lenyinszk-Kuznyecszkij település közelében fekszik. A régiós ügyészség az ügyben vizsgálatot indított.

A metánrobbanás idején 44 bányász dolgozott a mélyben.

Negyvenegynek sikerült élve feljönni. Két bányász holttestét a mentésre érkezett szolgálat emberei azonnal megtalálták a romok alatt, a harmadik bányász tetemére csak néhányórás kutatás után bukkantak rá.

A szerencsétlenül járt bányászok családjait támogatásban részesítik a helyi hatóságok. A helyszínen operatív törzs dolgozik a baleset okozta károk helyreállításán. A szénkitermelést egyelőre felfüggesztették. A bányából évente 1,8 millió tonna, az Oroszországban ritka, kokszolható szenet hoznak a felszínre.

Az oroszországi bányákban, akárcsak a volt Szovjetunióban,

gyakorta fordulnak elő bányabalesetek, amelyeket főképpen az elhasználódott infrastruktúra és a biztonsági szabályok megsértése okoz.

Az a bánya, ahol a robbanás történt, 2017 óta üzemel.

Oroszországban az elmúlt évek legsúlyosabb baleseteiben 91 ember halt meg. Közülük az egyik legnagyobb 2010 májusában, a nyugat-szibériai régió egyik bányájában következett be. Ebben 18 ember halt meg, holttestüket azóta sem találták meg.