Megérkezett Romániába is az első, Moderna védőoltást szállító kamion

Moderna vakcina
Idén január 12-én Magyarországra is megérkezett az első Moderna-vakcina szállítmány. Egy doboz vakcina az amerikai Moderna cégtől a Hungaropharma gyógyszer-nagykereskedelmi vállalat budapesti telephelyén 2021. január 12-én.
Vágólapra másolva!
Ked este átlépte Nagylaknál a román határt az első, Moderna védőoltást szállító kamion - közölték a Maszol erdélyi hírportálon az Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőségre (ISU) hivatkozva. Beszámoltak arról is, hogy még a héten Klaus Iohannis román elnök is beadatja magának a koronavírus elleni védőoltást. 
Vágólapra másolva!

Mint írták,

a rendőrök által kísért Moderna-vakcinákat szállító kamionnak külön sávot tartottak fent a határon, és az ellenőrzés csak néhány percet vett igénybe.

A kamion ezután azonnal Bukarest felé vette az útját. A helyi koronavírus elleni védőoltáskampányt koordináló bizottság kedden jelentette be, hogy

az első 14 ezer dózis Moderna vakcina január 13-án érezik meg a fővárosi Cantacuzino intézetbe,

ahol majd azokat szétosztják a regionális oltóközpontoknak.

Kedden Magyarországra is megérkezett az első szállítmány. Egy doboz vakcina az amerikai Moderna cégtől a Hungaropharma gyógyszer-nagykereskedelmi vállalat budapesti telephelyén 2021. január 12-én. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Pénteken beoltatja magát Klaus Iohannis román államfő is

- fogalmazott Klaus Iohannis államfő idei első sajtótájékoztatóján.

Az elnök újságírói kérdésre elmondta, hogy a január 15-én kezdődő második oltási szakasz elindulásakor

nyilvánosan fogja beoltatni magát, mert így szeretné az oltás iránti bizalmat, és az oltási kedvet növelni a lakosság körében.

Iohannis szerint alapvető fontosságú, hogy a koronavírus elleni oltási kampány jól sikerüljön, mihamarabb alakuljon ki a közösségi immunitás.

Klaus Iohannis román államfő a védelmi misztérium által működtetett, a fertőző betegségek tanulmányozására és a védőoltások előállítására szakosodott bukaresti Cantacuzino immunológiai és közegészségügyi kutatóintézetben. Forrás: MTI/EPA/Robert Ghement

Az államfő elmondta, hogy Románia jelenleg a 8. helyen áll uniós szinten a beoltottsági arány tekintetében, ami - mint fogalmazott - elég jónak számít. Iohannis hozzátette:

nem ért egyet azzal a görög javaslattal, amely szerint „oltási útlevelet" kapnának a beoltott személyek, és ezzel jelentős könnyítéseket kapnának az utazás terén, mert - mint fogalmazott - ez diszkriminációhoz vezetne.

Hozzátette, hogy az oltási igazolvány orvosi szempontból fontos, mert így lehet nyilvántartani, hogy ki mikor kapta meg az első, illetve második adagot. Klaus Iohannis szerint ugyanakkor

egyelőre nem lehet lazítani a megszorításokon, így az éjszakai kijárási tilalom továbbra is érvényben marad Romániában.