DK-s hatalomátvétel a régi Indexnél: mától Dull Szabolcs is főszerkesztő

Vágólapra másolva!
Újabb fejezet a baloldali propagandasajtó talán legkomikusabb történetében: mától kettő darab főszerkesztője van az egykori indexesek blogjának. A régi, aki október óta volt főszerkesztő, továbbra is az marad. Legalábbis papíron. Ő közismerten a Momentumhoz áll meglehetősen közel. Viszont ma megjelent Dull Szabolcs, akinek a híváslistája bizonyította: rendszeresen hívogatta Gyurcsány Ferencnét. Azaz, a bukott miniszterelnök feleségének bizalmasa visszatért, mi több, vezetőként.
Vágólapra másolva!

A régi indexesek megmosolyogató nyári akciójáról sokat írtunk: szinte valamennyien felmondtak, mondván, attól félnek, majd korlátozzák őket, nem írhatnak azt, amit akarnak. A Momentum még tüntetést is szervezett nekik. Később kiderült, már a felmondás előtt megalakították azt a céget, amely később a régi indexesek új blogját működtetni kezdte.

Októberben pedig elindul az új online újság (a neve Telex), gyakorlatilag az összes egykori indexessel. Az induláshoz szükséges pénzt egy Soros-közeli üzletembertől kapták.

Dull Szabolcs, a régi Index főszerkesztője volt, ő nyár elején mondvacsinált magyarázattal összeveszett a tulajdonosokkal, végül elbocsátották. Ma azonban megjelent a lapnál, azonnal főszerkesztőként. Úgy tudjuk, a blognál is meglepődtek, hogy Gyurcsányné bizalmi embere átvette a vezetést. Pontosabban, most hivatalosan kettő darab főnöke van az egy darab újságnak. De információink szerint mindez hatalomátvételt jelent: a valódi hatalom a híváslistája alapján Gyurcsány Ferencnével rendszeresen egyeztető Dull Szabolcs kezébe került.