A brit bíróság nem engedélyezi Julian Assange szabadlábra helyezését

ASSANGE, Julian
London, 2021. január 4. A 2021. január 4-én közreadott képen Julian Assange, a WikiLeaks oknyomozó internetes portál alapítója a sajtó képviselőinek nyilatkozik az ecuadori nagykövetség egyik erkélyén Londonban 2017. május 19-én. A londoni központi büntetőbíróság 2021. január 4-i határozatának értelmében Assange-ot nem adják ki az amerikai hatóságoknak. MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga
Vágólapra másolva!
Nem engedélyezte szerdán a londoni központi büntetőbíróság Julian Assange szabadlábra helyezését.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok hivatalosan kérte a brit kormánytól a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítójának kiadatását. A londoni bíróság hétfőn azonban - elfogadva a védők keresetét - kimondta, hogy Nagy-Britannia nem adhatja ki az ausztrál állampolgárságú, 49 éves Assange-t az amerikai hatóságoknak.

Az indoklás szerint reális annak a kockázata, hogy a depresszióval küszködő Assange az amerikai vizsgálati fogságban öngyilkosságot követ el.

Stella Morris, Julian Assange élettársa nyilatkozik a sajtó képviselőinek Assange perének ítélethirdetése után Londonban 2021. január 6-án Forrás: MTI/EPA/Neil Hall

Ugyanez a bírói fórum szerdán elutasította azt a védői indítványt is, hogy a WikiLeaks alapítóját óvadék ellenében helyezzék szabadlábra.

Az elutasító végzés szerint Assange "késztetést érezhet" arra, hogy a még le nem zárult kiadatási eljárás elől megszökjön.

A védők szerint a londoni Belmarsh börtönben, ahol Assange-t fogva tartják, védencüknek méltatlan körülmények között kell várnia a kiadatási eljárás végét, és fennáll annak a veszélye is, hogy koronavírus-fertőzést kap.

A bíró szerit ugyanakkor a Belmarsh viszonyai "össze sem hasonlíthatók" azokkal a rendkívül kemény körülményekkel, amelyek Assange-ra kiadatása esetén az amerikai börtönökben várnának.

Az amerikai hatóságok a brit kormányhoz benyújtott kiadatási kérelemben 18 vádpontot fogalmaztak meg.

Ezek közül 17 kémkedéssel, egy pedig számítógépes rendszerek feltörésével vádolja Assange-t.


Julian Assange portálja hozzávetőleges becslések szerint csaknem 500 ezer titkos amerikai diplomáciai táviratot szerzett meg, és az elmúlt években ezek jelentős részét átadta médiapartnereinek.

Julian Assange az ecuadori nagykövetség egyik erkélyén Londonban 2017. május 19-én Forrás: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

Védői szerint a WikiLeaks-portál alapítóját az Egyesült Államokban akár 175 év börtönre is ítélhetik.

Az amerikai hatóságok ugyanakkor jelezték, hogy Assange-nak kiadatása és elítélése esetén nagy valószínűséggel 4-6 évet kellene rács mögött töltenie.

Az Egyesült Államok már bejelentette, hogy fellebbezést nyújt be a kiadatás megtagadásáról szóló londoni bírósági végzés ellen.

Julian Assange hét évet töltött Ecuador londoni nagykövetségén az ecuadori kormány által nyújtott diplomáciai menedék védelme alatt. Két éve azonban - az ecuadori nagykövet engedélyével - a Scotland Yard a diplomáciai képviselet épületében őrizetbe vette.

Assange eredetileg azért menekült a nagykövetségre, mert a svéd kormány is körözte őt Svédországban elkövetett szexuális bűncselekmények vádjával, bár a svéd ügyészség a vizsgálatot már évekkel ezelőtt beszüntette és 2019-ben visszavonta Assange nemzetközi körözését.

A londoni büntetőbíróság azonban ezután is fenntartotta a letartóztatási parancsot a bíróság előtti megjelenési kötelem megszegése miatt.

Ez a brit törvények alapján önmagában is bűncselekmény, amelyért egy évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

A londoni Southwark kerület koronabírósága 2019 májusában a maximálishoz közeli, ötven hét börtönbüntetésre ítélte Assange-t. A WikiLeaks-alapítót ennek letöltése óta is vizsgálati fogságban tartják, tekintettel az amerikai kiadatási kérelemre.