A Debreceni Egyetem orvos- és mentőcsoportja is segít Bejrútban

libanoni robbanás
Libanoni katonák megrongálódott épületek romjainál Bejrút kikötői negyedében 2020. augusztus 6-án, két nappal a hatalmas erejű, kettős robbanás után. A detonációk következtében a legutóbbi információk szerint legkevesebb 135 ember életét vesztette, több mint ötezren megsebesültek, 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A hatóságok szerint egy hat évvel ezelőtt elkobzott és raktárban őrzött vegyianyag-hajórakomány robbant fel. MTI/EPA/Pool/Thibault Camus
Vágólapra másolva!
Több helyszínen segíti a sérültek ellátását a Debreceni Egyetem különleges orvos- és mentőcsoportja (DEKOM) Bejrútban, de a tüntetések miatt vasárnap hamarabb be kellett fejezniük a munkát - mondta Késmárky András, a mentőcsoport orvosigazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.
Vágólapra másolva!

A műsorban elhangzott, hogy a magyar szakemberek szombat délután érkeztek meg a katasztrófa sújtotta dél-libanoni városba

kétszáz kilogramm felszereléssel, köztük gyógyszerekkel, kötszerekkel, diagnosztikai eszközökkel, például lélegeztetőgéppel.

Így ha kell, akkor a koronavírus-fertőzöttek kezelésében is részt vesznek majd, de egyelőre nincs nagyobb számú megbetegedés a térségben.

Libanoni katonák a megrongálódott épületek romjainál Bejrút kikötői negyedében. Forrás: MTI/EPA/Pool/Thibault Camus

A magyar mentőcsapat az állami és katonai kórház mellett vasárnap az orosz kontingens táborában végzett vizsgálatokat,

a zavargások miatt azonban a vártnál korábban be kellett fejezniük a munkát, és visszamentek bázisukra.

Késmárky András azt mondta: bízik benne, hogy hétfőn az egészségügyi minisztérium vezetésével egy másik kórházba vezénylik őket.