Már hat hónapja figyelmeztettek a robbanásveszélyre Bejrútban

Bejrút, robbanás, kikötő
Bejrút, 2020. augusztus 5. A pusztítás nyomai a bejrúti kikötőben történt előző napi hatalmas robbanást követően 2020. augusztus 5-én. A detonáció következtében legkevesebb száz ember életét vesztette, több mint négyezren megsebesültek. A robbanások okát nem tudni. MTI/EPA/Vael Hamzeh
Vágólapra másolva!
Szakemberek már fél éve többször is arra figyelmeztettek, ha nem viszik el időben a 2750 tonna ammónium-nitrátot a bejrúti kikötőből, az hamarosan fel fog robbanni. A keddi robbanás megdöbbentő előzményeiről írt a Guardian.
Vágólapra másolva!

Előre látható volt a robbanás Bejrútban, ez derült ki abból a dokumentumból, amelyet a Guardian közölt. A szakjelentés szerint 2014 óta tárolták a kikötőben azt a 2750 tonna ammónium-nitrátot, amely kedden robbant fel.

A robbanás következtében az egész kikötő megsemmisült: a csütörtök délutáni adatok szerint 157 ember meghalt, hajók süllyedtek el és épületek váltak a földdel egyenlővé.

A jelentés fél éve született,

vagyis a tragédia megelőzhető lett volna.

A pusztítás nyomai a bejrúti kikötőben történt előző napi hatalmas robbanást követően Forrás: MTI/EPA/Vael Hamzeh

A dokumentum miatt újabb nyomás helyeződött a libanoni kormányra. Tüntetők megtámadták Saad Hariri volt libanoni miniszterelnök konvoját szerdán, és egyre több hasonló megmozdulás történik az egyébként is ingatag gazdasági lábakon álló országban. Ahogy az Origo is írta, a gyenge libanoni állam is felelős a robbanásért

Elsüllyedt hajó a bejrúti kikötőben, a legénység tagjai közül ketten meghaltak a robbanásban.

Szerdán a bejrúti kikötő több vezetőjét is házi őrizetbe vették, és

kivizsgálják, hogyan tárolhatták a robbanásveszélyes anyagot néhány száz méterre a lakónegyedtől.

A hajó volt kapitánya hat éve egy interjúban azt mondta, hogy a hajó tulajdonosa hátrahagyta a legénységet, amikor a kikötőben vámvizsgálat indult. A kapitány már akkor arra figyelmeztetett, hogy a rakomány veszélyes. A legénység körülbelül egy évig élt a fedélzeten.

Esküvői videóján sodort el a bejrúti robbanás egy menyasszonyt.

Megsemmisült otthona előtt áll egy férfi Bejrútban Forrás: MTI/AP/Huszein Malla

A bejrúti kikötőben történt robbanás halálos áldozatainak száma csütörtökre 137-re emelkedett, a sebesültek száma pedig 5000 fő. Az egészségügyi minisztérium szerint sokakat még keresnek, ők valószínűleg a romok alatt rekedtek.