Koszovó miniszterelnöke elkapta a koronavírust

Koszovó, koronavírus, Avdullah Hoti
Pristina, 2020. augusztus 3. 2020. július 24-én Pristinában készített kép Abdullah Hoti koszovói miniszterelnökről. Hoti 2020. augusztus 2-án bejelentette, hogy koronavírus-fertőzött lett és otthon folytatja a munkát. MTI/EPA/Valdrin Xhemaj
Vágólapra másolva!
Avdullah Hoti, Koszovó miniszterelnöke maga jelentette be, hogy otthoni karanténba vonul, mert elkapta a koronavírust.
Vágólapra másolva!

"Nagyon enyhe köhögésen kívül nincs más tünetem" - tudatta Avdullah Hoti Facebook-oldalán, hozzátéve, hogy otthon folytatja munkáját.

2020. július 24-én Pristinában készített kép Avdullah Hoti koszovói miniszterelnökről. Hoti 2020. augusztus 2-án bejelentette, hogy koronavírus-fertőzött lett és otthon folytatja a munkát. Forrás: MTI/EPA/Valdrin Xhemaj

A koszovói kormányt bírálatok érik, melyek szerint nem tett eleget a járvány megfékezéséért. Az 1,8 millió lakosú országban az utóbbi napokban

élesen emelkedni kezdett a fertőzés terjedési görbéje, vasárnap pedig 13-an haltak meg,

amivel - március közepe óta - 249-re emelkedett a koronavírus-fertőzésben meghaltak száma.

A fertőzötteké kilencezer körül van.