Franciaországban és Görögországban is szigorítják a maszkviselést

Nizza
Nizza, 2020. július 9. Fürdőzők a dél-franciaországi Nizza tengerparti strandján 2020. július 9-én. Dél-Franciaországban meghaladja a 30 Celsius-fokot a levegő hőmérséklete. MTI/EPA/Sebastien Nogier
Vágólapra másolva!
Nizzában kültéri maszkviselési kötelezettséget vezettek be hétfőn a koronavírus-járványra tekintettel, míg Görögországban a szigetek közötti komphajókon lesz kötelező a maszkot viselni. 
Vágólapra másolva!

Nizzában reggel 10 óra és hajnali egy óra között védőmaszkot kell viselni a turisták körében közkedvelt város utcáin és strandjának közelében - jelentette be Christian Estrosi polgármester hétfőn, aki szerint

az intézkedés addig marad érvényben, míg ki nem alakul egy 50 százalékos nyájimmunitás, vagy rendelkezésre nem áll egy oltóanyag

a koronavírus ellen.

Fürdőzők a dél-franciaországi Nizza tengerparti strandján július 9-én Forrás: MTI/EPA/Sebastien Nogier

Hozzátette, hogy a szabálysértők kezdetben 35 eurós bírságra számíthatnak, amelyet később 135 euróra fognak emelni amennyiben a prefektúra hozzájárulását adja ehhez. Estrosi beszélt arról is, hogy szerdáig egy átmeneti időszakban a rendőrök még nem fognak feltétlenül bírságot kiszabni a rendelkezés ellen vétőkkel szemben, de onnantól már "valódi büntetőintézkedések lesznek". A szabályozásról város szerte tájékoztatni fogják az embereket, így például a villamosokon is ki lesznek függesztve az erről szóló információk.

Franciaország a járvány által egyik legsúlyosabban érintett európai ország, ahol eddig

225 ezer 198-an fertőződtek meg és 30 ezer 268 ember halt meg a vírus miatt.

Az esetek számának drámai emelkedése miatt a múlt héten több francia városban ismét szigorúbb intézkedéseket fogadtak el a járvány féken tartására. Az észak-franciaországi Lille-ben, ahol 100 ezer lakosra 38 fertőzött jut, szintén kötelezővé tették a kültéri maszkviselést, ahogy Bayonne, Biarritz és Saint-Malo belvárosában is.

Veszélyben a turisztikai szezon Görögországban

Görögországban kötelező lesz maszkot viselni a szigetek közötti személyszállítást végző komphajók fedélzetén a koronavírus fertőzöttek számának hirtelen megemelkedése miatt elfogadott újabb szigorítások keretében - jelentette be hétfőn Sztéliosz Pecasz görög kormányszóvivő.

A járvány terjedése ugyanis veszélybe sodorhatja az ország számára létfontosságú turisztikai szezont. Görögországban

szombaton hetek óta nem látott mértékben, 110-zel emelkedett a napi fertőzöttek száma, további 75 esetet pedig vasárnap jelentettek.

Görögországban pénteken tették kötelezővé a védőmaszk viselését minden beltéri nyilvános helyen, ahol nem lehet megfelelő módon betartani a távolságtartási szabályokat. A kormány emellett további lépéseket fontolgat a járvány megfékezése végett bevezetni.

"Ezeknek az intézkedéseknek a betartása kulcsfontosságú, hogy elkerülhetőek legyenek a még drasztikusabb intézkedések, amelyek magukba foglalnák az utazók számának korlátozását a hajókon" - hangsúlyozta a szóvivő. Hozzátette, hogy az intézkedés kedden lép hatályba egyelőre augusztus 18-ig, a turisztikai csúcsszezonig.

Görögországban eddig a tömegközlekedési eszközökön volt csak kötelező a védőmaszk,

ezt terjesztették ki tíz napja az élelmiszerüzletekre is. Az országban augusztus közepéig meghosszabbították a látogatási tilalmat az idősotthonokban és a kórházakban. Az esküvőket, temetéseket és keresztelőket legfeljebb száz ember részvételével tarthatják meg. Augusztus végéig betiltották a fesztiválokat és koncerteket.