Egy 96 éves második világháború veterán lett Olaszország legidősebb diplomása

Vágólapra másolva!
Egy idős olasz férfi lett Olaszország legidősebb diplomása, miután a palermói egyetemen letette utolsó vizsgáit is. A 96 éves Giuseppe Paterno az olasz hadseregben szolgált a II. világháború idején.
Vágólapra másolva!

Paterno alapszakon végzett történelem és filozófia tárgyakból.

- mondta a férfi a Reutersnek nyilatkozva, hozzátéve, hogy

2017-ben döntötte el, hogy beiratkozik és megszerzi a diplomát.

Munkáit egy '80-as évekbeli írógépen készítette és nyomtatott könyveket használt internet helyett. Azt mondta, hogy

Az idős férfi tudta, hogy egy kicsit késő van már a három éves képzéshez, de úgy gondolta, hogy

Paterno szegény családba született a nagy gazdasági válság előtt, majd csatlakozott a hadsereghez és a szolgált a II. világháborúban - olvasható a Fox News oldalán.

A középiskolát csak a háború után tudta befejezni, majd folytatta a munkát a vasútnál, megházasodott és családot alapított. Miután túlélte a gyerekkori szegénységet, a háborút és most a járványt, részt vett a diplomosztó ünnepségen a családjával, tanáraival, valamint fiatalabb hallgatótársaival.

Francesca Rizzuto szociológia professzor példaként állította Paternót a fiatalabbak elé, aki júniusban tette le utolsó szóbeli vizsgáját.