Napok óta ezer fölött az új betegek száma, új karanténrendszer jön Ukrajnában

koronavírus, vírus, járvány, Ukrajna,  maszk, védőfelszerelés, Kijev, tömegközlekedés, utazás
Védőmaszkos utasok egy kijevi villamoson.
Vágólapra másolva!
Továbbra is növekvő ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, szombatra ismét csaknem 1200 új beteget azonosítottak, az igazolt fertőzöttek száma már meghaladta a 71 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból.
Vágólapra másolva!

Ezek alapján előző nap 1172 új esettel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma 71 056-ra nőtt, a halottaké 16 újabb áldozattal 1709-re, miközben eddig 39 308-an gyógyultak meg, közülük 556-an pénteken.

Az aktív betegek száma meghaladta a 30 ezret.

Az országban már négy egymást követő napon regisztráltak ezer fölötti új megbetegedést, szerdán minden eddigi rekordot meghaladó, 1197 új fertőzöttet jegyeztek fel.

Előző nap a legtöbb új beteget, 145-öt az ország legfertőzöttebb régiójából, a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből jelentették, a második legtöbbet, 123-at Ivano-Frankivszk megyéből, ahol két újabb haláleset is történt. Lviv megyében eddig 9671-en fertőződtek meg, közülük 260-an haltak bele a betegségbe.

Az ország második legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben 101 új esettel 8342-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halottaké pedig két újabb áldozattal 134-re, miközben eddig 2981-en gyógyultak meg.

Védőmaszkos utasok egy villamoson KIjevben 2020. július 29-én. Forrás: NurPhoto via AFP/Maxym Marusenko

Kárpátalján előző nap hat újabb haláleset történt, velük együtt a betegségben meghaltak száma már 198-ra emelkedett, az azonosított fertőzötteké pedig a megyében elérte a 5210-et, közülük eddig 2058-an győzték le a kórt.

Szombattól új karanténrendszer lépett életbe Ukrajnában,

mostantól a meghatározott kritériumok, vagyis az aktív betegek, az elvégzett tesztek száma, a fertőzés terjedésének üteme és a kórházi ágyak leterheltsége alapján zöld, sárga, narancs és vörös zónába sorolják a térségeket, illetve a nagyobb városokat.

Jelenleg a legsúlyosabb helyzetű, vörös zónába került a nyugati országrészben található Luck, Ternopil, valamint a romániai határnál lévő Csernyivci megye egy járása. Kárpátalja megye egyelőre sárga zónában van, Lviv és térsége, narancsban, a főváros, Kijev viszont zöld zónában a nyilvánosságra hozott térkép szerint.

Viktor Ljasko országos tisztiorvos, egészségügyi miniszter-helyettes szombati tájékoztatóján újságírói kérdésre Kijev esetében azzal magyarázta a zöld zónába sorolást, hogy a fővárosban az elmúlt öt napban nem volt növekedés az aktív betegek tekintetében. Szavai szerint Luck pedig azért került a vörös zónába,

mert a helyi vezetés nem hajlandó korlátozni a közösségi közlekedést és a tömegétkezetési helyeket.

Változtatott az ukrán kormányzat az európai gyakorlathoz igazodva a külföldi országok vörös, illetve zöld besorolásán is. Zöld zónába sorolják azokat az országokat, amelyekben az elmúlt két hét alatt nem haladta meg az adott országban a 30 százalékot a betegek számának növekedése, illetve az ukrajnai növekedést. Az adatokat hetente fogják felülvizsgálni.

A zöld zónába sorolt országokból beutazóknak Ukrajnában nem kell karanténba vagy önelszigetelésbe vonulniuk.