Egyre erőszakosabbak a radikális baloldali tüntetések Amerikában

Portland, 2020. július 26. A Black Lives Matter mozgalom tüntetőivel szemben védik a szövetségi bíróság épületét szövetségi rendfenntartók az Oregon állambeli Portlandben a 2020. július 25-én. MTI/EPA/David Swanson
Vágólapra másolva!
A hétvégén is folytatódtak az amerikai városokban a radikális baloldali tüntetések, amelyek egyre inkább erőszakos jelleget öltenek, annak ellenére, hogy a Demokrata Párt csúcspolitikusai, elsősorban az érintett metropoliszok polgármesterei próbálják ezt tagadni, politikai haszonszerzés és szavazatmaximalizálás céljából. A V4NA nemzetközi hírügynökség beszámolója szerint New York vezetője például Marxot idéz, Los Angeles polgármestere pedig alapvetően békés tüntetésekről beszél. Újdonságnak számít, hogy a Black Lives Matter (BLM) és az Antifa mellett felfegyverzett fekete milíciák is megjelentek az utcákon. A legdurvább megmozdulásokra ezúttal is Portlandben és Seattle-ben került sor, de intenzív tüntetések zajlottak Los Angelesben, New Yorkban, illetve Oaklandben. A zavargások kezdenek Texasra is átterjedni, de a republikánusok vezette mintaállamban alig néhány százan vonultak utcára.
Vágólapra másolva!

Az oregoni Portlandben egyre erőszakosabbak a radikális baloldali tüntetők, azt követően, hogy az aktivistáik a múlt szombaton felgyújtották a legnagyobb rendőri szakszervezet épületét, kedden pedig a szövetségi bíróság épületével próbálták ugyanezt tenni, csütörtök és szombat éjjel ismét a bíróságot akarták lángra lobbantani, de ezúttal is sikertelenül.

A radikális baloldali tüntetőkkel szemben védik a szövetségi bíróság épületét szövetségi rendfenntartók Portlandben, 2020. július 25-én Forrás: MTI/EPA/David Swanson

Az élő tudósítások alapján, a szélsőségesek még mindig a bíróság épülete előtt vannak, amelyet a Donald Trump elnök által oda küldött szövetségi rendfenntartók védenek meg tőlük.

A Fox News beszámolójából az derül ki, hogy a tüntetések közvetlen közelében lövöldözésre is sor került, aminek következtében egy ember súlyosan megsérült, két lövöldözőt pedig őrizetbe vettek.

A washingtoni Seattle-ben a rendőrség által korábban felszámolt CHOP/CHAP nevű szeparatista, kommunisztikus autonóm zóna területén és környékén tüntettek a radikális baloldaliak.

Ezúttal a nyugati parti nagyvárosban voltak a legerőszakosabbak a megmozdulások, Seattle-ben

szombat éjjel a szélsőségek felgyújtották a fiatalkorúak börtönét és egy bíróság félig kész épületét.

A fiatalkorúak börtöne és bírósága építkezésén álló épületek lángolnak Seattle-ben, miután a szélsőbaloldali tüntetők gyújtogattak 2020. július 25-én Forrás: MTI/AP/Ted S. Warren

Ezt követően a rendőrökre támadtak, akik közül 21-en szenvedtek sérüléseket. A hatóságok összesen 45 radikális baloldalit vettek őrizetbe.

A második legnagyobb amerikai városban, a kaliforniai Los Angelesben, ahol Portlandhez és Seattle-höz képest relatíve békésebbek voltak a radikális baloldali tüntetések, a hétvégén azonban elfajult az erőszak,

a demonstrálók a szövetségi bíróság épületébe próbáltak bejutni, de a hatóságok megakadályozták ezt.

Radikális baloldali tüntetőkkel szemben védik a Los Angeles-i szövetségi bíróságot a rendőrök, 2020. július 25-én Forrás: MTI/EPA/Etienne Laurent

A szélsőségeseket Los Angelesben is bátorítja a Demokrata Párthoz kötődő helyi elit. A nagyváros demokrata polgármestere, Eric Garcetti csütörtökön a Twitter-oldalán állt ki a portlandi csőcselék mellett, és tiltakozott a szövetségi erők megjelenése miatt.

Pénteken egy interjúban pedig arról beszélt, hogy a tüntetések alapvetően békés jellegűek (dacára a szövetségi bíróságok rendszeres megtámadásának), az erőszak pedig ritka és eseti jellegű.

A nyilvánosságra került felvételekből egyébként nem ez derül ki, hanem épp az ellenkezője, a szélsőségesek törnek-zúznak.

A szintén Kaliforniához tartozó Oaklandben is felvonult a radikális baloldal, az egyik transzparensükön az volt olvasható, hogy „ez a rendszer nem újítható meg, meg kell dönteni", ami egyértelműen utal a megmozdulás neomarxista és erőszakos jellegére. Továbbá azt kiabálták, hogy „legyen vége a fasizmusnak" és „szüntessék meg a rendőrséget".

Közben tűzijátékkal támadták meg a rendőröket, és betörtek egy bankba.

Radikális baloldali tüntetés Oaklandben, 2020. július 25-én Forrás: MTI/AP/Christian Monterrosa

A szélsőségesek között akadtak olyanok is, akik - miközben kiálltak a portlandi elvtársaik mellett -,

a náci Gestapóhoz hasonlították az amerikai rendőrséget.

New Yorkban is voltak tüntetések a radikálisok részéről, a keleti parti metropoliszban elsősorban szintén a portlandiekkel szolidarizálva vonultak utcára.

Vasárnap éjszaka azonban eldurvultak a dolgok,

a szélsőségesek összecsaptak a rendőrökkel, és rátámadtak az autóikra is.

Közben a város demokrata polgármestere, Clintonék családi barátja, Bill de Blasio - a valósággal teljes mértékben szembemenve - Marxot éltette. A V4NA nemzetközi hírügynökség által idézett, a WNYC közrádiónak adott szombati interjújában De Balsio elmondta, „a vállalati szektor és az elit kérdései nem élveznek nála prioritást, és túl nagy a kísértés, hogy most Karl Marxot idézze". Van egy híres idézet, mely szerint „az állam a burzsoázia végrehajtó bizottsága".

A demokratapárti polgármester kijelentette, hogy a Kommunista Kiáltványból idézett részlet fiatalkora óta rezonál vele.

Jelezte továbbá, hogy ő a munkásosztály érdekeit kívánja szem előtt tartani. De Blasiónak természetesen semmi köze sincs az általa hirtelen megtalált munkásosztályhoz, ő mindig is a New York-i felső tízezer érdekeit képviseli, ahonnan származik. Kijelentései így csupán szavazatszerző akciónak minősíthetőek főnöke, a washingtoni Joe Biden részére.

A texasi Weatherfordban is voltak megmozdulások,

a rendőrökkel összecsapó radikális baloldaliak egy konföderációs emlékművet akartak ledönteni, sikertelenül.

Az állam fővárosában, Austinban

a tüntetésen kialakult összetűzések során egy embert lelőttek.

A texasi eseményekről ugyanakkor az mondható el, hogy jóval kevesebben voltak, mint a nyugati és keleti parti megmozdulásokon, városokként alig néhány száz fő.

Ahogy arról az Origo már beszámolt, a kentuckyi Louisville-ben szombaton

egy felfegyverzett baloldali fekete milícia tagjai vonultak utcára.

Az utca másik felén fehérek gyülekeztek, de a rendőrség elkülönítette őket, így sikerült megakadályozni a két csoport összetűzését.

A coloradói Denverben szintén szombaton, egyelőre tisztázatlan körülmények között valaki a tüntetők közé hajtott, áldozatokról nem érkeztek hírek, de egy tüntetőt közben ismeretlenek lelőttek.