Újra felfedezett, értékes Rubens-festményt árvereznek el Londonban

Egy hölgy portréja című festmény 1,3 milliárd forintot is érhet.
Egy hölgy portréja című festmény 1,3 milliárd forintot is érhet.
Vágólapra másolva!
Egy újra felfedezett, értékes Rubens-festményt árvereznek el Londonban július végén. Az eddig vastag porréteg alatt rejtőző alkotásról a Sotheby's aukciósház szakértői állapították meg, hogy a flamand mester maga készítette.
Vágólapra másolva!

Az "Egy hölgy portréja" című festmény 2,5-3,5 millió fontot (970 millió - 1,3 milliárd forintot) érhet a Sotheby's szerint.

Anonimitását őrző jelenlegi tulajdonosa nagy haszonra tehet szert, mert ő az alkotást 2017-ben csupán 65 ezer fontért (25 millió forintért) vásárolta.

Az "Egy hölgy portréja" című Rubens-festmény 1,3 milliárd forintot is érhet. Forrás: www.sothebys.com

Korábban 139 éven át egy család gyűjteményében volt a kép, melyről akkoriban úgy vélték, hogy bár Peter Paul Rubens (1577-1640) flamand festő műhelyéből származik, valószínűleg egy segédje festette a mester felügyelete mellett.

- közölte Andrew Fletcher, a Sotheby's régi mesterek festményeire szakosodott részlegének vezetője.

A valódiságát bizonyítja Fletcher szerint többek között az, hogy az alkotási folyamat során a festő többször hajtott végre változtatásokat.

- mondta Fletcher.

A szakértők infravörös kamera segítségével fedezték fel az apró részleteket a képen.

Fletcher még elmondta, hogy a portrét 1902-ben még Rubens alkotásaként állították ki a londoni Royal Academyben. Ezt követően azonban valamiért feledésbe merült a festmény eredete.