Franciaország újjáépítésére és a köztársaság értékeinek védelmére készül az új francia miniszterelnök

PHILIPPE, Édouard; MACRON, Emmanuel
Párizs, 2020. július 3. Jean Castex, az új francia miniszterelnök (j) és Édouard Philippe előző francia kormányfő a párizsi Matignon szálloda udvarán tartott az átadás-átvételi ceremónián 03 July 2020. július 3-án. A nap folyamán az Édouard Philippe vezette francia kormány lemondott hivataláról, Emmanuel Macron francia államfő Castext bízta meg az új kormány megalakításával. MTI/EPA/Christophe Petit Tesson
Vágólapra másolva!
Az új francia miniszterelnök, Jean Castex interjút adott, melyben elmondta, hogy a köztársaság értékeit tartja a legfontosabbnak és hatékony, működőképes kormányt igyekszik összeállítani - hívja fel rá a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Édouard Philippe francia miniszterelnök átadta a hivatalt utódjának, Jean Castex-nek a kormányfői rezidencia udvarán, miután péntek délelőtt bejelentette a francia kormány lemondását, amit Emmanuel Macron elfogadott. A leköszönő kormányfő köszönetet mondott minisztereinek, majd kezdetét vette a ceremónia.

Emmanuel Macron megköszönte Édouard Philippe-nek és kormányának az eltelt három évben végzett munkáját, majd köszöntötte az új miniszterelnököt, Jean Castex-et.

Az újonnan kinevezett francia miniszterelnök első interjúját a TF1 csatornának adta, a stúdióba este nyolc óra előtt érkezett meg.

Új helyzetben vagyunk, az eddigi egészségügyi válságot gazdasági és társadalmi válság követi, amit figyelembe kell venni – kezdte beszédét az új francia miniszterelnök, majd hozzátette, hogy

Jean Castex úgy véli, hogy elődje nagyon sokat tett az országért és tehetségét továbbra is kamatoztatni fogja a francia nép érdekében.

Mikor az általa fontosnak tartott értékekről és a nézeteiről kérdezték, Jean Castex azt mondta, hogy a köztársaság értékeit helyezi előtérbe, vagyis a szekularizmust, a felelősséget és a tekintélyt, valamint úgy véli, hogy a szociális paktum fenntartásához szükséges elosztandó közös vagyont mindenekelőtt elő kell teremteni.

Castex Nicolas Sarkozy egykori államfő elnöki hivatalának helyettes vezetője, mostani kinevezéséig pedig a jobbközép Republikánusok párt tagja volt. A politikai múltjával kapcsolatban azt mondta, hogy semmit nem bánt meg, hiszen minden tapasztalattal gyarapodott a tudása.

Az elkövetkező hónapokkal kapcsolatban

Jean Castex kiemelte a helyreállítási terv, az újjáépítés, a beruházások, a környezetvédelem és a társadalmi párbeszéd fontosságát,

és azt mondta, hogy határozott döntésekkel mindenképp tovább kell támogatni a gazdaságot.

Jean Castex úgy véli, hogy a környezetvédelem nem opció, hanem prioritás, amit előtérbe kell helyezni.

Amikor a leendő kormányáról kérdezték, Castex nem mondott neveket, de annyit elárult, hogy legfőbb jellemzője a működőképesség lesz. Cselekedni kell, méghozzá gyorsan, ezért

Az Édouard Philippe volt miniszterelnök, Agnès Buzyn korábbi és az őt követő egészségügyi miniszter, Olivier Véran elleni bírósági eljárásról Jean Castex csak annyit mondott, hogy jogi ügyekkel kapcsolatban nem kíván nyilatkozni, de azt még hozzátette, hogy az alapvető kérdésekre kell összpontosítani és meg kell javítani azt, ami a rendszerben nem működik.