Szerda hajnaltól megnyitják a mecseteket a Gázai övezetben

Vágólapra másolva!
A Gázai övezetet uraló Hamász hétfőn bejelentette, hogy szerda hajnaltól megnyílik újra a Gázai övezetben az összes mecset, amely három hónapja zárva van a koronavírus-járvány miatt.
Vágólapra másolva!

A radikális iszlamista terrorszervezet sajtóközleményében felszólította a napi öt imára induló híveket, hogy viseljenek maszkot, tartsák egymástól a védőtávolságot és kerüljék a kézfogást.

A négymillió lakosú Palesztinában viszonylag kedvezően alakult a járvány, a legfrissebb adat szerint eddig mindössze 628 bizonyított fertőzöttet jegyeztek fel.