Tőkés László: Száz év alatt meg kellett tanulnunk zsákban táncolni

TŐKÉS László; SÁNDOR Krisztina
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Vágólapra másolva!
A trianoni békeszerződés óta eltelt száz év alatt a magyarságnak meg kellett tanulnia zsákban táncolni - jelentette ki keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Vágólapra másolva!

A politikus arra a felvetésre reagált, hogy a Romániában ünneppé nyilvánított trianoni évfordulót használhatják-e az erdélyi magyar többségű önkormányzatok arra, hogy immár törvényesen és méltóképpen megünnepeljék a nemzeti összetartozás napját.

Tőkés László a "zsákban táncolás" kényszerű megnyilvánulásának nevezte azt is, hogy a magyar Országgyűlés pozitív konnotációt próbált adni a trianoni évfordulónak, és a gyásznapot a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. Forrás: MTI/Kiss Gábor

Tőkés kijelentette, hogy

a román Trianon-törvény azt jelzi, hogy a rendszerváltozás óta eltelt harminc évben semmit nem változott a román nemzetstratégia.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke (szemben, b) és Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke a trianoni centenáriumról és a honosítási folyamatban segítséget nyújtó "demokráciaközpontok" újranyitásáról tart sajtótájékoztatót Kolozsváron, a szervezet székházában 2020. május 26-án. Forrás: MTI/Kiss Gábor

- jelentette ki Kolozváron az EMNT elnöke. Tőkés László megjegyezte:

ő maga június 4-én Bukarestben fog tartózkodni, hiszen a román legfelsőbb bíróság éppen erre a napra tűzte ki a tárgyalást abban a perben, amelyet az 1989-es érdemei elismeréseként adott Románia Csillaga érdemrend visszavonása ellen indított.

Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke megjegyezte: bízik benne, hogy Klaus Iohannis nem fogja kihirdetni a trianoni döntés megünnepléséről szóló törvényt. Azt is megemlítette azonban, hogy a törvény valóban annak a lehetőségét is megteremti, hogy a magyar önkormányzatok ne úgy emlékezzenek június 4-én, ahogy azt a törvény kezdeményezői elgondolták.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke (b) és Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke. Forrás: MTI/Kiss Gábor

Sándor Krisztina azt is elmondta, hogy

az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) politikusai június 4-én több mint száz szimbolikus helyen készülnek koszorúzni június 4-én délután 14:30-kor.

Olyan emlékhelyekre mennek háromfős csoportjaik, ahol a magyar államiságot vagy az első világháborút idéző jelképek vannak. Hozzátette: tömeget nem hívhatnak a koszorúzásokra, de reményeik szerint estére elkészül egy összeállítás a megemlékezés fényképeiből, amit közzétehetnek az interneten.

- jelentette ki az EMNT ügyvezető elnöke.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. Forrás: MTI/Kiss Gábor

A nemzeti tanács vezetői arról is megemlékeztek, hogy tíz éve fogadta el a magyar Országgyűlés a kedvezményes honosítás törvényét. Amint Tőkés László fogalmazott: e törvény is Trianon káros következményeinek a korrekciójaként született. A politikus felidézte, hogy

ennek a törvénynek a következményeként vált az EMNT a magyar kormány partnerévé, hiszen a tanács irodahálózata immár tíz éve nyújt segítséget az erdélyi magyaroknak a honosítási kérelmek benyújtásához, a magyar okmányok cseréjéhez és a magyarországi anyakönyvezéshez.

Sándor Krisztina elmondta még, hogy a koronavírus-járvány miatti kényszerű szünetben csak telefonos ügyfélszolgálatot tudtak működtetni, de június másodikától ismét várják az ügyfeleiket az EMNT irodái, ahol a magyar állampolgársággal kapcsolatos ügyek intézéséhez nyújtanak segítséget.