Több, mint 120 ezren gyógyultak meg Törökországban

A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Törökországban hétfőn elérte a 120 015-öt az új koronavírus-járvány gyógyultjainak száma, miután az elmúlt 24 órában 1321 ember hagyhatta el a kórházakat - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitteren.
Vágólapra másolva!

Azonban 987 másik ember szervezetében újonnan mutatták ki a vírust, így a fertőzöttek száma 157 814-re nőtt.

A gyógyultak teszik ki az összes eset több, mint 76 százalékát.

A regisztrált fertőzöttek napi száma az április 11-i 5138-as érték óta lassan mérséklődik.

Az egészségügyi miniszter adatai szerint hétfőn 29-en haltak bele a betegségbe, amivel

a halálos áldozatok száma 4369-re emelkedett. Törökországban a halálozások üteme április 19-én érte el az eddigi csúcspontját, akkor 127 ember halt meg az új koronavírus miatt.

Az intenzív osztályon fekvő, és a gépi lélegeztetésre szoruló betegek száma hétfőn is csökkent, az előbbi 769-ről 756-ra, az utóbbi 385-ről 371-re.

Törökország május 4-től kezdve lépett át a védekezés második szakaszába, amelyet "kontrollált társadalmi élet"-nek neveznek.

Míg a közösségi élet és a távolsági közlekedés országszerte még szinte teljesen korlátozott, az enyhítések értelmében a 65 évnél idősebbek és a 20 évnél fiatalabbak, akikre korábban állandó jellegű kijárási tilalom vonatkozott, hetente néhány órára kimehetnek a lakásukból.

Bizonyos feltételekkel újranyithattak a bevásárlóközpontok, azok egyes üzletei, illetve a borbélyok, a fodrászatok és a szépségszalonok.

Megnyitottak 16-ot a személyforgalom előtt korábban lezárt 31 tartományból, de a legforgalmasabbak egyelőre zárva vannak, köztük Isztambul és a főváros, Ankara is. A maradék 15 tartományban legalább május végéig a hétvégékre elrendelt kijárási tilalom is érvényben van, ami alkalomadtán nemcsak két-, hanem többnapos, amikor hétköznapokra eső nemzeti vagy vallási ünnepre is kiterjesztik.

Ráadásul

május 23-től 26-ig a kijárási tilalom a járvány kezdete óta először a teljes országra vonatkozik,

miután a muszlim szent böjti hónapot, a ramadánt lezáró ünnep alatt emberek milliói keltek volna útra autóval, hogy meglátogassák idősebb családtagjaikat. A háromnapos ünnep vasárnap kezdődött.

A 83 milliós országban eddig több mint 1,85 millió vírustesztet végeztek el.

A kép illusztráció Forrás: MTI/EPA/Erdem Sahin