Nem hajlandó elfogadni Iohannis, hogy megbüntették a magyarellenes kijelentéseiért

IOHANNIS, Klaus, Románia, elnökválasztás, választás
Klaus Iohannis, román államfő.
Vágólapra másolva!
A Román Államelnöki Hivatal közleményben tudatta, hogy nem fogadja el Klaus Iohannis államfő az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) által a magyarellenes kijelentéseiért kiszabott, egyébként rendkívül csekély összegű, 5 ezer lejes (360 ezer forint) büntetést, és megtámadja azt az illetékes bíróságon. Ezt követően Iohannis párttársa, Ludovic Orban miniszterelnök - álhírkeltést sem mellőzve - politikai jellegű támadást intézett a CNCD ellen, mivel szerinte a testület igazságtalanul bírságolta meg Iohannis államfőt a magyarok emberi méltóságának megsértéséért. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök véleménye alapján a fellebbezés helyett a román államfőnek bocsánatot kellene kérnie a gyűlöletkeltő beszéde miatt.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az Origo is beszámolt, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) szerdán 6:1-es szavazataránnyal gyűlöletbeszédnek nyilvánította, hogy Klaus Iohannis román államfő magyar nyelvű köszöntéssel gúnyolódott, és nyilvánvalóan igaztalanul Erdély kiárusításával vádolta meg szociáldemokrata (PSD) politikai ellenfeleit.

Klaus Iohannis Forrás: MTI/EPA/Robert Ghement

A testület 5 ezer lejes (360 ezer forint) bírságot szabott ki az államfőre, ami egy nagyon csekély összegű büntetésnek felel meg.

A francia Radio France International (RFI) román adásának az információi alapján, a Román Államelnöki Hivatal (Administraţia Prezidenţială) a CNCD döntéséről még aznap kiadott egy közleményt, amelyben a büntetést politikai indíttatásúnak minősítette, hozzáfűzte, hogy Klaus Iohannis államfő a döntést megfogja támadni az illetékes bírságon.

A témában nyilatkozott Iohannis párttársa, az apai ágon magyar származású, és unitárius vallású, de ennek ellenére a magyarságot gyakran becsmérelő Ludovic Orban miniszterelnök is. Orban szerint politikai alapon marasztalták el a román elnököt, aminek véleménye alapján, semmi köze sincs a diszkrimináció szankcionálását szabályozó törvényhez.

Orban minden valóságalapot nélkülözve kijelentette, hogy a CNCD az ellenzéki szociáldemokraták (PSD) befolyása alatt áll,

Iohannis pedig szerinte nem diszkriminált, és csak azért büntetik, mert „leleplezte" a PSD és az RMDSZ közötti „cinkosságot". Annak alátámasztására, hogy a CNCD a PSD befolyása alatt áll, Orban semmilyen bizonyítékot nem szolgáltatott, ehelyett

lényegében megismételte Iohannis magyarellenes összeesküvés-elméletét.

Az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot egyébként főleg nacionalista román közéleti személyiségek szokták azzal vádolni, hogy politikai befolyás alatt áll, de idáig az állítólagos befolyás alatt nem a szociáldemokratákat, hanem az RMDSZ-t sejtették, mivel a szervezet élén az RMDSZ közelinek mondott Asztalos Csaba áll. Ugyanakkor erre vonatkozóan még soha semmilyen konkrét bizonyítékkal nem álltak elő.

Ludovic Orban a magyarellenes összeesküvés-elmélet kreálásában még tovább ment.

Beszéde második felében kijelentette, hogy „Iohannisnak azért kell bűnhődnie, mert az ország területi épségének alkotmányos elvének védelmére kelt, és felhívta a figyelmet azokra az elfogadhatatlan kompromisszumokra, amelyeket a tavalyig kormányon lévő szociáldemokraták az utóbbi három évben az RMDSZ támogatásának megszerzése érdekében kötöttek".

Ludovic Orban Forrás: MTI/EPA/Robert Ghement

Ez követően két teljes egészében álhírt osztott meg a román kormányfő, miszerint „a PSD megszavazott olyan törvényt, amely mindenütt kötelezővé teszi a kisebbségek nyelvének használatát", továbbá „hagyta, hogy (a parlamenti vitára megszabott határidő lejárta miatt) hallgatólagosan elfogadottként küldjék tovább az »úgynevezett Székelyföld« autonómiájáról szóló törvénytervezetet".

Ludovic Orban a magyarellenes hisztériakeltést még tudta fokozni, közölve, hogy „a PSD nem védi Románia érdekeit: hatalma megőrzése érdekében képes bármilyen, az ország érdekeivel ellentétes kompromisszumra. Hogyan másként lehetne értékelni azt, hogy Románia felvételekor a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD) engedett a (magyar) nyomásnak, és az ország szuverenitását sértő, a diplomáciával semmilyen kapcsolatban nem álló feltételeket teljesített azzal az ürüggyel, hogy ezzel megelőzi a román tagfelvételi kérés megvétózását?" - mondta a román miniszterelnök, arra utalva, hogy

a magyar kormány a helyi hatóságok által felszámolt marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újralapítását szabta feltételül a román OECD-tagság támogatásához.

Orban szerint a PSD arról is - a nyilvánosság elől eltitkolt, csak a magyar tisztségviselők nyilatkozatai révén kitudódott - megállapodást kötött, hogy a Fekete-tenger térségében található teljes földgázmennyiséget egy „szomszédos ország" (Magyarország) vásárolja fel, „mintha ezzel az erőforrással nem Románia, hanem valamely más ország rendelkezne".

Ludovic Orban egyébként annak a tavaly ősz óta kisebbségben kormányzó jobboldali, nacionalista, oligarchikus berendezkedésű, folyamatosan korrupciós botrányokba keveredő, a járványügyi helyzet kezelésében az inkompetencia szinonimájává váló Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) az elnöke, amelynek éléről 2014-ben Klaus Iohannist államfővé választották.

A PNL inkompetenciáját kiválóan szemlélteti, hogy míg Európa több országában erősödtek a járványhelyzet kezelése első fázisában a kormánypártok, addig

a román nemzeti liberálisok támogatottsága a különböző felmérések alapján 12-14 százalékkal esett.

Kelemen Hunor: Fellebbezés helyett bocsánatot kellene kérnie Iohannisnak a gyűlöletkeltő beszédéért

Az erdélyi Maszol beszámolója alapján, a témával kapcsolatosan nyilatkozott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a román Digi24 hírtelevíziónak.

Kelemen Hunor Forrás: MTI/Soós Lajos

Kelemen felhívta rá a figyelmet, hogy

„Nem is a büntetés mértéke a lényeg, hanem a döntés üzenete: a CNCD szerint hátrányos megkülönböztetés ért egy közösséget, megsértették egy etnikai közösség méltóságát, az elnök pedig diszkriminációt követett el. Fellebbezés helyet nyilvánosan bocsánatot kellene kérnie, de nem lep meg, hogy óvni akar, mert Iohannis kettős mércét használ. Pedig a Diszkriminációellenes Tanács, az alkotmánybíróság vagy a Nép Ügyvédje (ombudsman - szerk.) döntéseit tiszteletben kell tartanunk, hogy legalább a jogállamnak a látszatát fenntartsuk" – jelentette ki az RMDSZ elnöke.