Térképen Soros illegális migránsokat segítő szervezetei

ÁLTALÁNOS KULCSSZÓ hajó KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ menekült menekültválság mentés mentőhajó migráns SZEMÉLY
Földközi-tenger, 2018. június 12. Az SOS Méditerranée civil szervezet felvételén migránsokat szállítanak csónakban a szervezet Aquarius nevű mentőhajója felé a Földközi-tengeren 2018. június 12-én. Az Aquariuson tartózkodó 629 bevándorlót olasz hajók segítségével a dél-spanyolországi Valenciába szállítják, ahol az előző napon engedélyezte a kikötést a spanyol kormány, miután Málta és Olaszország is megtagadta, hogy partra szálljanak a területükön. A mentőhajó három nappal korábban vette fedélzetére az embereket a líbiai partok közelében. (MTI/EPA/SOS Méditerranée/Kenny Karpov)
Vágólapra másolva!
Soros György amerikai tőzsdespekuláns komolyan segíti az Afrikából és Közel-Keletről induló migránsok Európába utaztatását. Éppen ezért nem meglepő, hogy ezekben a térségekben tevékenykedő bevándorláspárti, civil szervezetek kaptak komoly pénzügyi támogatásokat a Nyílt Társadalom Alapítványtól - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) honlapján elérhető adatok szerint

2018-ban az észak-afrikai és közel-keleti régióba 195 támogatás érkezett.

Akárcsak Közép-Ázsiában, Soros Györgyék itt is inkább más országokban bejegyzett szervezetek segítségével avatkoznak be.

Mivel a térségből folyamatosan érkeznek illegális bevándorlók Európába, nem véletlen, hogy a tőzsdespekuláns migránsbarát szervezetekre költi a pénzét.

Így kaphatott 25 ezer dollárt az oslói székhelyű Norvég Menekültügyi Tanács (Norwegian Refugee Council). A pénzből egy Jordániában zajló projektet finanszírozhattak.

Az amerikai Bard College 270 ezer dollárt kapott arra, hogy Németországban, Jordániában és Palesztinában támogasson vegyes tanulási kezdeményezéseket menekültek és hagyományos tanulók számára.

Érzékenyítésre is jutott, ugyanis a Stichting Mideast Youth nevű alakulat 150 ezer dollárból tájékoztathatta a világot online és offline eszközökkel a migránsokkal kapcsolatos kérdésekben.

A Soros-hálózat Palesztinában is nagyon aktív.

A Badil Resource Center for Palestinian Residency például 250 ezer dollárt kapott az OSF-től, hogy palesztin menekült közösségeknek eszközöket biztosítsanak a jogaik megvédése érdekében.

Az SOS Méditerranée nevű Soros-szervezet illegális migránsokat szállít csónakban a szervezet Aquarius nevű mentőhajója felé a Földközi-tengeren 2018. június 12-én Forrás: MTI/EPA/SOS MEDITERRANEE/Kenny Karpov

A palesztin LMBTQ-közösségek sem maradtak Soros-pénz nélkül: az Al Qaws for Sexual & Gender Diversity in Palestinian Society nevű szervezet 100 ezer dollárból építhetett erősebb LMBTQ-közösségeket Palesztinában.

350 ezer dollárt kapott az amerikai The Telos Group nevű szervezet, amely a pénzből oktatást szervezhetett az USA vezetőinek többek között a palesztin hitközösségekről, hogy megismerhessék a Palesztinában és Izraelben tapasztalható valóságot.

Soros György egyeteme, a Central European University sem maradt ki a pénzosztásból. A Soros-egyetem kétszer is sikeresen nyert pénzt, összesen 106 800 dollárt. A pénzből 105 ezer dollárt fordíthattak a 4. éves Jogi Felhatalmazás Vezetői Tanfolyamra (4th Annual Legal Empowerment Leadership Course), amely kiváltképp a szegények jogi felhatalmazásáról közös felfogással rendelkező kormányzati és civil társadalmi vezetők közösségének bátorítására és támogatására helyezi a hangsúlyt.

A Nyílt Társadalom Alapítvány honlapja szerint a tanfolyam megszervezésére szánt összegből, ha közvetve is, de a világ minden régiója kapott.

Az NGO-kon kívül Soros bőkezűen szánt pénzt ösztöndíjakra (Scholarship) és szövetségekre is (Fellowship). Előbbi kategóriában 43 támogatás lett kiosztva összesen több mint 1,7 millió dollárért, utóbbira 7 esetben 528 ezer dollárt költöttek. Továbbá gyakornoki programokra (Intership) 6 esetben költöttek több mint 68 ezer dollárt.

Sorosék így hat esetben fizették valakik gyakornoki programját, amelyek középpontjában az emberi jogok álltak. Többek között a résztvevők a Görög Menekült Fórumnál (Greek Forum of Refugees) az Ír Állampolgári Jogi Tanácsnál (Irish Council for Civil Liberties) és az Institute of Public Affairs nevű szervezeteknél vehettek részt kiképzésen.

Az ösztöndíjasoknak lehetőségük volt Soros pénzén különböző projektek folytatására. Ilyen volt például a The Phenomenal Figures of the West, Abroad: The Homosexual, the Activist, and Revolution in Contemporary Egypt nevű projekt. De valaki részt vehetett a "Psychological Consequences of Trauma on Females: The moderating role of rumination and Gender Role Identity among Egyptian and Syrian Females" nevű projektben is. Soros továbbá a "Christians in Egypt, Muslims in Germany: A study on the Otherness" nevű programban való részvételt is támogatta.