Szerbiában tiltakoztak a korlátozások ellen, Boszniában újra nőtt a fertőzöttek száma

koronavírus, bosznia
Szarajevó, 2020. április 27. Koronavírus-tesztelésre várnak emberek egy szarajevói kórház előtt 2020. április 27-én. MTI/EPA/Fehim Demir
Vágólapra másolva!
A nyugat-balkáni országok lakossága egyre türelmetlenebb a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések miatt, a kijárási tilalom ellen ismét tiltakoztak Szerbiában, a boszniai Szerb Köztársaság vezetése viszont közölte, korai volt az enyhítés, mert újra nőtt a fertőzöttek száma.
Vágólapra másolva!

Szerbiában egy nap alatt 8724-ről 9009-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. A nyugat-balkáni ország vezetése csütörtökön katonai érdemrenddel tüntette ki azt a hat kínai orvost, aki a járvány kezdete óta segíti a szerbiai egészségügyet. Az ünnepségen Aleksandar Vulin védelmi miniszter kiemelte: amikor mindenki egymással vitázott, és a korábbi szövetségesek hátat fordítottak, akkor a baráti Kína Szerbia segítségére sietett.

Annak ellenére, hogy Belgrád enyhített a korlátozó intézkedéseken, és megszüntette az eredetileg a teljes hétvégére tervezett kijárási tilalmat, az ellenzék szerint ez nem elég, meg kellene szüntetni az éjszakai kijárási tilalmat is, illetve az összes kötelező, szigorú intézkedést. Az ellenzéki vezetők egy csoportja csütörtök este, a kijárási tilalom ideje alatt tiltakozást szervezett a parlament épülete elé,

és ugyan viseltek maszkot, kesztyű nem volt rajtuk, s a kötelező kétméteres távolságot sem tartották be egymástól.

A helyszínen később megjelent néhány kormánypárti aktivista, de összetűzésre nem került sor.

Tűzveszélyes volt viszont egy másik, szintén kormánypárti csoport fellépése, az állítólagos futballhuligánok ugyanis több épület tetején is labdarúgó mérkőzéseken használt fáklyákat gyújtottak, amelyek közül több is leesett az épületről.

Védőmaszkot viselő idős nő tornázik egy belgrádi parkban 2020. április 24-én. Forrás: MTI/AP/Darko Vojinovic

Koszovóban az utóbbi 24 órában 799-ről 806-ra nőtt a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma. A belpolitikai válságot megoldandó a köztársasági elnök Avdullah Hotit kérte fel kormányalakításra. Az új kabinetről szombaton szavaz a pristinai parlament. Albin Kurti távozó miniszterelnök az alkotmánybírósághoz fordul, mert szerinte alkotmányellenes, hogy a tavalyi választásokon győztes pártját nem kérték fel kormányalakításra, még akkor is, ha ő maga, miniszterelnökként korábban elbukott a bizalmi szavazáson.

Kurti szerint előrehozott választást kellene tartani, arra azonban nincs lehetőség a koronavírus-járvány ideje alatt.

Észak-Macedóniában csütörtökről péntekre 1442-ről 1465-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Szkopje bejelentette,

a diákok az idén már nem térnek vissza az iskolapadba, június 10-ig folytatódik az online oktatás.

Az érettségik elmaradnak, mindenki a lezárt érdemjegyét kapja meg érettségi jegyként.

Montenegróban az utóbbi napon nem jeleztek új esetet, az ismert fertőzöttek száma továbbra is 322. A kormány engedélyezte az üzletek kinyitását, a tömegközlekedés újraindítását és a lakhelyelhagyást.

Bosznia-Hercegovinában az utóbbi 24 órában 1677-ről 1757-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Az ország főként szerbek lakta országrészének, a boszniai Szerb Köztársaságnak a miniszterelnöke szerint azért nőtt meg jelentősen és hirtelen az új fertőzöttek száma, mert

az ortodox húsvét alkalmából sokan nem tartották be az elővigyázatossági intézkedéseket, a hatóságok pedig az ünnep miatt tolerálták a szabályszegőket.

Sokan egyházi liturgián is részt vettek, pedig azokat kifejezetten betiltották, és közös kanállal áldoztak - magyarázta Radovan Viskovic.

Koronavírus-tesztelésre várnak emberek egy szarajevói kórház előtt 2020. április 27-én. Forrás: MTI/EPA/Fehim Demir

A boszniai kormány közölte, elővigyázatosságból júniusig biztos nem indítja újra a légi forgalmat.
Bosznia-Hercegovina egyetlen tengerparti városában,

Neumban a járvány kitörése óta kötelező a belépő járművek fertőtlenítése.

Péntektől kezdve ezt fizetős szolgáltatássá változtatták, az így befolyó összeget pedig további fertőtlenítőszerekre költik. Néhány hétig a városba lépőknek azt is igazolniuk kellett, hogy nem fertőzöttek, ezt az intézkedést azonban a hét elején megszüntették.