Húszezer vendégmunkást helyeztek karanténba Szingapúrban

Szingapúr, kollégium, vendégmunkások, munkások, koronavírus, COVID-19
Karantén alá vont, külföldi vendégmunkásoknak fenntartott munkásszálló, ahol 2020.április 6-án 62 megbetegedést regisztráltak.
Vágólapra másolva!
Két hatalmas kollégiumban helyeztek karanténba Szingapúrban mintegy húszezer vendégmunkást. Ők attól tartanak, hogy a szűkös és koszos szálláshelyük hamarosan a koronavírus-járvány melegágyává válik. A hatóságok szerint viszont megtettek minden szükséges óvintézkedést, hogy a munkások biztonságban legyenek.
Vágólapra másolva!

A szingapúri hatóságok vasárnap szigetelték el a külvilágtól a jobbára Bangladesből és más dél-ázsiai országokból is származó munkásokat, miután

legalább 90 fertőzéses esetet velük hoztak összefüggésbe.

A húszezer munkást két kollégiumban szállásolták el. A kormány indoklása szerint erre azért volt szükség, hogy megakadályozzák a vírus még nagyobb elterjedését a városállamban, ahol a héten iskolákat és hivatalokat zárnak be a fertőzések megugrása miatt. A hatóságok azt állítják, intézkedtek, hogy a bentlakók között minél kevesebb legyen az érintkezés,

megkapják a fizetésüket, kapjanak ételt és orvosi ellátást.

Az intézkedést azonban emberi jogi csoportok és mások is bírálják, mondván, ezzel hátrányos megkülönböztetés éri a vendégmunkásokat, és nő annak az esélye, hogy az egészségesek is elkapják a kórt.

A Reuters helyszíni beszámolója szerint a kollégium előtt hat rendőrautó áll, felállítottak egy rendőrségi sátrat a bejáratnál, több mentős és védőálarcos ember hordta ki a szemetet az épületből műanyag tartályokba.

Vendégmunkások az egyik kollégiumban április 6-án Forrás: AFP/Roslan Rahman

Alex Au, a vendégmunkások jogait védő TWC2 nevű csoport alelnöke szerint az, ami a két kollégiumban történik, csak a jéghegy csúcsa.

Amikor így összezsúfolnak embereket, az elszigeteléstől és a társas távolságtartásról szóló szlogenek hasztalanok.

A helyi hatóságok a fertőzések megugrása miatt otthonmaradásra szólították fel az embereket, és arra kérték őket, hogy ha halaszthatatlan dolguk van, például bevásárolnak, ne csoportosuljanak, és tartsák meg egymás között az egyméteres távolságot. A hatóságok fogadkoznak, hogy a kollégiumokban is megteszik a szükséges óvintézkedéseket, többek között csökkentik a zsúfoltságot.

A Johns Hopkins Egyetem legfrissebb összesítése szerint az 5,6 milliós Szingapúrban 1309-en kapták el bizonyítottan a koronavírust. Hatan haltak meg, és 320-an gyógyultak meg.