Szijjártó Péter: A Wizz Air hat gépe négymillió maszkot hoz Budapestre

2020.04.03. 12:31

A Wizz Air hat gépe nemrég landolt Pekingben, és szombaton több mint négymillió maszkot, valamint több százezer védőruhát szállít Budapestre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki Facebook-bejegyzésében.

A külgazdasági és külügyminiszter Váradi Józseffel, a Wizz Air vezérigazgatóval tárgyalt. A megbeszélésen kiemelte, hogy a Wizz Air kulcsszerepet játszik Magyarország "történelmének legnagyobb hazatérési akciójában" és az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök Magyarországra szállításában.

Szijjártó Péter emellett fogadta a Huawei delegációját, amelyet Wu Biqiang, a Huawei Technologies ügyvezető igazgatója vezet. A miniszter kiemelte, hogy a Huawei az egyik legjelentősebb vállalat a világgazdaság digitális átállásának szempontjából, a cég Magyarországon is fontos beruházásokat hajt végre, és több mint 2000 embernek ad munkát.

A külügyminiszter közölte, hogy a vállalat emellett hozzájárul az egészségügyi védekezéshez is, mivel egyebek mellett 50 ezer maszkot adományozott Magyarországnak, ezek péntek reggel érkeztek meg Budapestre.

A Huawei egészségügyi adománya a Liszt Ferenc-repülőtéren 2020. április 3-án. A kínai távközlési vállalat egyebek mellett 50 ezer maszkot adományozott Magyarországnak a koronavírus-járvány elleni védekezéshez.Forrás: MTI/Illyés Tibor