Oroszország orvosokat és egészségügyi felszerelést küld Szerbiába

koronavírus korona vírus fertőzés járvány maszk védőruha Vlagyimir Putyin Orosz elnök Oroszország Moszkva
Védőfelszerelésben tett látogatást Vlagyimir Putyin orosz elnök az egyik moszkvai kórházban 2020.03.29-én.
Vágólapra másolva!
Az orosz légierő repülőgépei 11 járattal szakembereket és felszerelést szállítanak Szerbiába a koronavírus-járvány elleni védekezéshez - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium. A Rosszija 24 hírtelevízió közlése szerint az első gépet már útnak is indították.
Vágólapra másolva!

A védelmi tárca tájékoztatása szerint Vlagyimir Putyin elnök és Szergej Sojgu védelmi miniszter utasítására az orosz légierő egy Il-76-os szállítógépekből álló repülőcsoportot hozott létre a Cskalovszkij katonai reptéren.

Ez nyolc, korszerű eszközökkel felszerelt egészségügyi csoportot, valamint kórokozók elemzésre alkalmas és fertőtlenítő eszközökkel ellátott radioaktív, biológiai és vegyvédelmi szakembereket szállít a Szerb Köztársaságba.

A Moszkva hírügynökség által közreadott drónfelvételen kórházkomplexumot építenek a koronavírus-fertőzöttek számára Moszkva szélén 2020. április 2-án Forrás: MTI/AP/Moscow News Agency/Denis Voronin

Oroszország, ahol eddig mintegy 4200 igazolt fertőzöttet azonosítottak,

hasonló támogatást nyújtott Olaszországnak, és az Egyesült Államokba is küldött egy rakomány orvosi berendezést és védőfelszerelést, amelyet fele-fele arányban orosz és amerikai forrásból fedeztek.

Putyin pénteken arra utasította az orosz kormányt, hogy április 10-ig biztosítsa az egyéni védőeszközök és a fertőtlenítő szerek gyártásának felgyorsítását, kiszállítását és a tartalékképzést belőlük, valamint új tesztrendszerek kifejlesztését.

Az elnök elrendelte, hogy a kabinet folytasson operatív és hiteles tájékoztató és felvilágosító tevékenységet a koronavírus-járvány terjedésével kapcsoltban.

Védőfelszerelésben tett látogatást Vlagyimir Putyin orosz elnök az egyik moszkvai kórházban. Forrás: AFP/Alexey Druzhinin

Az elnöki utasítás értelmében a kormánynak biztosítania kell az ingyenes hozzáférést az oroszországi internetes eszközökhöz egyebek közt az online gyógyszerrendelés, az állami szolgáltatások és a távoktatás igénybe vételéhez.