Olaszországban várhatóan május elején is korlátozások lesznek

koronavírus olaszországban
Kenyeret adományoz a rászorulóknak egy pékség az olaszországi Genovában 2020. április 3-án. A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe kerülő embereken kíván segíteni ez a kezdeményezés, amely egy sportklub támogatásával valósult meg.
Vágólapra másolva!
Várhatóan május elején is hatályban lesznek a koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorú korlátozó intézkedések Olaszországban - mondta Angelo Borrelli, az olasz polgári védelem vezetője pénteken egy rádióinterjúban.
Vágólapra másolva!

Az olasz kormány szerdán jelentette be, hogy április 13-áig meghosszabbítja a járványellenes óvintézkedéseket,

vagyis az emberek vesztegzárban maradnak, csak munkavégzés céljából, illetve élelmiszerek és gyógyszerek beszerzése miatt hagyhatják el otthonaikat.

Az iskolák, a nem létfontosságú árucikkeket forgalmazó boltok, és a gyárak továbbra sem nyitnak meg.

Kenyeret adományoz a rászorulóknak egy pékség az olaszországi Genovában 2020. április 3-án Forrás: MTI/EPA/ANSA/Luca Zennaro

A RAI olasz közszolgálati rádióban Borrelli úgy fogalmazott, hogy a korlátozó intézkedéseket még jó pár hétig érvényben kell tartani, véleménye szerint május kezdetével sem fog igazán változni a helyzet, és rendkívül szigorúan kell majd a hatóságoknak eljárniuk.

A csütörtöki adatok szerint Olaszországban eddig 13 915 ember halt meg koronavírus-fertőzés következtében.