Németországban továbbra is lassan terjed a vírus

koronavírus németország
Ember-alakú robot várja a vásárlókat az Edeka szupermarketlánc egyik üzletében a németországi Lindlarban 2020. március 31-én. A Pepper nevű robotot eredetileg az ápolói munka támogatására fejlesztették, de most a koronavírus-járvány miatt a bolti eladók munkáját segíti.
Vágólapra másolva!
Németországban meghaladta az ezret a korornavírus-járvány halálos áldozatainak száma, a bizonyítottan fertőzöttek száma pedig továbbra is lassan növekszik, de már meghaladta a Kínában regisztrált fertőzöttek számát.
Vágólapra másolva!

A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint péntek délelőtt 84 794 ember hordozta bizonyítottan az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2), ami 6813 esettel - 8,7 százalékkal - több az egy nappal korábbi 77 981-nél.

Németország ezzel a negyedik helyen áll az igazolt fertőzöttek száma alapján összeállított országlistán, az Egyesült Államok, Olaszország és Spanyolország után, és közvetlenül Kína előtt, ahol 82 464 fertőzést tartanak nyilván.

A vírus okozta betegség (Covid-19) halálos áldozatainak száma 775-ről 931-re emelkedett.
A betegségből 22 440 igazolt fertőzött lábalt ki, szemben az egy nappal korábbi 19 175-tel.
A regisztrált fertőzöttek számának duplázódási ideje nagyjából nyolc nap.

A szövetségi kormány szerint az egészségügyi ellátórendszer teljesítőképességének megőrzéséhez a 14 nap körüli szintre kell emelni a duplázódási időt, mert két hét a súlyos betegek átlagos kezelési ideje.

Ember alakú robot várja a vásárlókat az Edeka szupermarketlánc egyik üzletében a németországi Lindlarban 2020. március 31-én Forrás: MTI/EPA/Sascha Steinbach

Az igazolt fertőzöttek között legkevesebb 2300 orvos és ápoló van

- közölte a Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) a Süddeutsche Zeitung című lap érdeklődésére. Kiemelték, hogy a ténylegesen fertőzöttek száma jóval magasabb lehet.

Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter szerint

még 12 hónapig tarthat az új vírus elleni védőoltás kifejlesztése.

Azonban a Covid-19 betegség elleni gyógyszerek jóval hamarabb elkészülhetnek, és ígéretes kutatások zajlanak már meglévő, más betegségekre használt készítményekkel.

- mondta a miniszter a Bild című lap online televíziós műsorában (Bild Live) a lap hírportálján pénteken közölt beszámolója szerint.

Példaként az eredetileg a malária ellen alkalmazott, Resochin nevű szert említette, amelynek hatóanyaga a klorokin.

Maxima holland királyné az idős emberek ellátásában segítő vöröskeresztes önkéntesekhez beszél a hollandiai Loenenben 2020. március 31-én Forrás: MTI/EPA/ANP POOL/Robin Van Lonkhuijsen / Pool

Hollandiában a péntek reggeli adatok szerint

újabb 1038 embernél azonosítottak koronavírus-fertőzést.

Mivel az intenzív kórházi helyek rohamosan fogyatkoznak, a kormány arra törekszik, hogy több mint ezer új kórházi helyet létesítsen a hét végére. A holland ápolók szövetségének elnöke, Gerton Heyne a helyi sajtónak adott nyilatkozatában azonban arra figyelmeztetett, hogy az intenzív férőhelyek számának növelése csak félmegoldás, mivel az országban legfőképpen a képzett ápolókból van hiány.

- hívta fel a figyelmet Heyne. Az országban a meghaltak száma 166-tal nőtt 24 óra leforgása alatt.

Hollandiában eddig 1339-en haltak meg az új koronavírus okozta megbetegedésben.

Luxemburgban 168 új fertőzöttet regisztráltak. 2487 fertőzést tartanak összesen számon, amely a lakosság számához képest az egyik legnagyobb arány globálisan.

Belgiumban 132 ember halt meg péntek virradóra, a járványban halálos áldozatainak összelétszáma 1143. A nap folyamán 1422 új fertőzést regisztráltak az egészségügyi hatóságok, a fertőzöttek lassan 17 ezren lesznek az országban.

Összesen 1205 beteget kezelnek intenzív ellátásban, közülük 916 lélegeztetőgép segítségére szorul.

Az intenzív ápolási ágyak kihasználtsága körülbelül a felénél van.

Emmanuel André a belga közegészségügyi szolgálat szakértője, úgy nyilatkozott a helyi sajtónak, hogy nem következett be változás a fertőződés terjedésében. Felhívta a figyelmet azonban, hogy pár régióban, például a Brüsszelben, a helyzet valamivel előrehaladottabb.

Benoît Ramaker, a válságkezelő hatóság szóvivője a továbbra is fennálló szabályokat hangsúlyozta: nincs motorozás, nincs vitorlázás, tilos minden, nem alapvető célból történő utazás. A grillezés megengedett, de csak szűk családi körben.