Lengyelországban a következő két hétre várják a járvány tetőzését

koronavírus lengyelország
A koronavírus-járvány miatt védőruhát viselő egészségügyi alkalmazottak fertőtlenítést végeznek a lengyel parlament alsóházában.
Vágólapra másolva!
Lengyelországban a következő két hétben tetőzhet a koronavírus-járvány - mondta el pénteken a lengyel közszolgálati rádiónak az egészségügyi miniszterhelyettes, Waldemar Kraska, miután előző nap több mint 60 százalékkal ugrott meg az újonnan azonosított fertőzések száma. Közben tovább szigorított az Ukrajnában bevezetett korlátozó intézkedéseken az ukrán kormány, kötelezővé téve jövő hétfőtől egyebek mellett az arcmaszk viseletét közterületen - közölte Denisz Smihal kormányfő pénteken a Telegram üzenetküldő csatornán.
Vágólapra másolva!

Lengyelországban péntek reggelig 3149-re nőtt a kimutatott fertőzések száma,

eddig összesen 59 beteg halt meg, csak csütörtökön 14 haláleset történt.

A lengyel egészségügyi tárca pénteki közleménye szerint a beazonosított fertőzések előző napi növekménye az eddig legnagyobb volt, 392 új esetet jegyeztek fel, miközben szerdán még 243 új esetről volt szó.
A miniszterhelyettes a közszolgálati rádiónak elmondta, hogy

becsléseik szerint több mint tízezer megbetegedésre kell számítani a járvány csúcspontján.

A tárca ezért a fertőző betegségekre szakosodott kórházak mintegy 10 ezer férőhelye mellett ideiglenes egészségügyi központokat is létesít, szállodákban és üdülőkben az enyhébb tüneteket mutató betegek kezelésére.

A koronavírus-járvány miatt védőruhát viselő egészségügyi alkalmazottak fertőtlenítést végeznek a lengyel parlamenti alsóháznak, a Szejmnek otthont adó épületben, Varsóban 2020. március 31-én. Forrás: MTI/EPA-PAP/Wojciech Olkusnik

Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter közölte, hogy

két héten belül több mint tízezer katonát képeznek ki, köztük már diplomás orvosokat és mentőket,

hogy a koronavírusos betegek kezelésében támogathassák a civil egészségügyben dolgozókat.


- mondta Blaszczak.

A koronavírus-járvány miatt védőruhát viselő egészségügyi alkalmazottak fertőtlenítést végeznek a lengyel parlament alsóházában. Forrás: MTI/EPA-PAP/Wojciech Olkusnik

Csehországban az új koronavírusos fertőzések száma péntek reggelre 3858-ra emelkedett.

A csütörtökön jegyzett 269 eset ismét a napi növekedési ütem lassulására utal.

Az egészségügyi tárca honlapján megjelent statisztikából kitűnik, hogy a járványban meghaltak száma 40-ről 44-re, míg a Covid-19 betegségből felgyógyultak száma 61-ről 67-re nőtt. Eddig összesen 67 281 laboratóriumi tesztet végeztek el Csehországban, a napi tesztek száma az utóbbi napokban hatezer körül mozog.

Kórházi kezelésben mintegy 350 személy van, közülük 70 állapota súlyosnak mondható.

Kutyát sétáltató férfi Prágában a koronavírus-járvány idején, 2020. április 2-án. Forrás: MTI/EPA/Martin Divisek

Szlovákiában újabb 24 személynél diagnosztizálták a Covid-19 betegség kórokozóját.

- jelentette be Igor Matovic miniszterelnök Pozsonyban.

Szlovákiában az elmúlt héten az újonnan regisztrált fertőzöttek száma a napi 30-as átlagot közelíti, szerdán 37, csütörtökön viszont 26 volt. A csütörtöki adatok nyilvánosságra hozatala óta újabb 1454 tesztet végeztek el, ami több mint négyszerese a korábbi napi átlagnak.
Pénteken délig összesen már 11 472 vírustesztet végeztek el, ezek közül 11 022 bizonyult negatívnak.

A kórnak Szlovákiában egyelőre nincs hivatalosan elismert halálos áldozata, eddig öt beteg felgyógyulását erősítették meg.

Tovább szigorít a korlátozásokon az ukrán kormány

Az Ukrajinszka Pravda hírportál jelentése szerint az új kormányrendelet értelmében április 6-tól mindenkinek kötelezően magánál kell tartania személyes iratait, ha utcára lép.

Megtiltotta a kabinet, hogy két embernél több egy csoportban haladjon.

Ez alól kivételt csak azok kapnak, akik halaszthatatlan hivatalos ügyet intéznek, vagy gyermekeket kísérnek.

Közterületen 14 évesnél fiatalabbak nem tartózkodhatnak ezentúl felnőtt felügyelete nélkül.

Ezen felül tilos a sportlétesítmények, játszóterek, parkok, terek, rekreációs területek, erdei parkok vagy part menti területek látogatása, kivéve hivatalos kötelezettség teljesítése miatt, illetve házi állatok sétáltatása céljából, utóbbit viszont egyszerre csak egy ember végezheti. Úgyszintén tilos önkényesen elhagyni az egészségügyi megfigyelésre, illetve elszigetelésre kijelölt helyet.

- idézte Denisz Smihal kormányfő szavait a hírportál. Az ukrán miniszterelnök kifejtette, hogy ez mindenképpen szakaszosan fog történni.

Első körben a munkaképes korúak mehetnek majd újra dolgozni, amivel párhuzamosan újraindul a tömegközlekedés is a településeken.

Smihal kiemelte, hogy ez május elejétől lehetővé teszi a gazdaság újraindítását. Hozzátette azt is, hogy a többi karanténintézkedés viszont érvényben marad.

A koronavírus-járvány miatt védőmaszkot viselnek az ukrán képviselők a kijevi parlament rendkívüli ülésén Kijevben 2020. március 30-án. Forrás: MTI/AP/-

- magyarázta az ukrán kormányfő, aki hangsúlyozta, hogy a kormány azon van, hogy egyensúlyt alakítson ki a korlátozások és a gazdaság megőrzése között.

Ukrajnában péntekre, egy nap alatt hárommal, 23-ra emelkedett a koronavírus-járvány eddigi halálos áldozatainak száma, az igazolt fertőzötteké pedig 138 esettel 942-re.

A betegségből eddig 19-an gyógyultak fel az országban. Vitalij Klicsko kijevi főpolgármester pénteki sajtótájékoztatóján közölte, hogy az ukrán fővárosban a regisztrált fertőzöttek száma egy nap alatt 28-cal növekedve elérte a 189-et, és Kijevben eddig hárman haltak bele a betegségbe. Országosan még mindig a fővárosban van a legtöbb igazolt fertőzött Ukrajnában.