Ukrajna még nincs túl a járvány nehezén

Védőruházatot viselő munkások ellenőrzik egy utas iratait a kijevi vasútállomáson 2020. március 27-én.
Vágólapra másolva!
Az ukrán lakossághoz fordult csütörtökön a hétfőn kinevezett új ukrán egészségügyi miniszter. Makszim Sztepanov arra figyelmeztetett, hogy Ukrajna még a legnehezebb hetek előtt áll, ezért tartsák be a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozó intézkedéseket.
Vágólapra másolva!

Az új ukrán egészségügyi miniszter Facebook-üzenetében leszögezte, hogy

nem lehet néhány hét alatt Ukrajnában korszerű egészségügyi rendszert kiépíteni, de a járvány elleni küzdelemmel párhuzamosan dolgoznak annak reformján is.

Sztepanov közölte, hogy jóváhagyták az egységes állami protokollt a Covid-19 betegek kezelésére.

- írta bejegyzésében a miniszter, aki hangsúlyozta azt is, hogy a koronavírus ellen még nincs a világon sem védőoltás, sem gyógyszer, de az orvosok meghatározták a betegek standard kezelését azon országok tapasztalatai alapján, amelyeket Ukrajnát megelőzően ért el a járvány. Sztepanov tájékoztatott továbbá arról is, hogy

a minisztérium elkészítette azoknak az orvosoknak a listáját, akik béremelést kapnak.

Moszkvából érkező ukrán utasok egy kijevi vasútállomáson 2020. március 29-én Forrás: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Ukrajnában mostanáig igazoltan 804-en fertőződtek meg koronavírussal, közülük húszan haltak bele a betegségbe.

A közegészségügyi központ csütörtökön kiadott tájékoztatása alapján a halottak közül 15 nő és 5 férfi, többségük 50 év feletti életkorú.

A betegek 60,7 százaléka 30 és 60 éves közötti, de 57 gyermek is elkapta a vírust.

Kijevben, ahol magasan a legtöbb a fertőzöttek száma az országban, konkrétan 160 fő, csütörtökön jelentették az első halálos áldozatot, egy 70 éves férfit.

Védőruházatot viselő munkások ellenőrzik egy utas iratait a kijevi vasútállomáson 2020. március 27-én Forrás: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Közben az ukrán főügyészség közölte, hogy büntetőeljárást indított, mert az északkelet-ukrajnai Szumi megyében a járvány közepette 47 egészségügyi dolgozót bocsátottak el állásából egy szülőotthonból, és vizsgálják az intézkedés jogszerűségét.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) házkutatást tartott az Eurolab kijevi magánklinikán, ahol a gyanú szerint eltitkolták három páciens pozitív koronavírustesztjét.

A bűncselekményért most akár 8-tól 15 évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható.

Anton Herascsenko belügyminiszter-helyettes csütörtökön a tárca sajtóosztályának tájékoztatása szerint közölte, hogy eddig 130, külföldről hazatért ukránt bírságoltak meg az önelszigetelés szabályainak megszegéséért.

A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) március 29-30. között végzett felmérésének eredménye szerint - amelyet az UNIAN ukrán hírügynökség ismertetett - az ukránok 48 százaléka szerint az ország vezetése sikertelenül küzd a fertőzés terjedése ellen, és 70 százalékuk elégedetlen az egészségügyi ellátással.