Az olasz baloldal magyarellenes uszítással fedné el, hogy nem készültek fel a járványra

koronavírus olaszországba
A rendőrség egyik vízágyújával fertőtlenítik az utcákat Genovában 2020. március 29-én hajnalban. A járművet a koronavírus-járvány elleni küzdelem hatékonyság érdekében alakították át a hatóságok.
Vágólapra másolva!
Egyre több olasz baloldali kormánypárti politikus úgy reagál az új típusú koronavírus okozta olaszországi katasztrofális állapotokra, hogy megpróbálja a kis megszakítással 2011 óta hatalmon lévő olasz Demokrata Párt felelősségét tompítani. Például úgy is, hogy gyártanak külső ellenséget - ezúttal Magyarországot -, amivel megpróbálják elterelni az emberek figyelmét arról, hogy nem képesek megoldani a drámai helyzetet. 
Vágólapra másolva!

Giorgia Meloni, a harmadik legnépszerűbb olasz politikai formáció, a jobboldali, bevándorlásellenes Olaszország Testvériség-Nemzeti Szövetség (FdI-AN) párt elnöke a közösségi oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy a római baloldali kormánykoalíció egyik pártja, a szocialista irányultságú Demokrata Párt (DP) meghatározó politikusai körében egyre gyakoribb a magyarellenes uszítás.

Meloni megosztotta az egyik DP-s parlamenti képviselő, Lia Quartapelle Twitter-bejegyzését.

Quartapelle azt követelte a közösségi oldalán, hogy „az Európai Unió ne nyújtson segítséget Magyarországnak a koronavírus okozva járványhelyzet leküzdésére". Álláspontját a koronavírus-törvény elfogadásával indokolta.

Itt meg kell jegyezni, hogy az Európai Unió amúgy sem ad pluszpénzt a járványból adódó válsághelyzet kezelésére.

Az olasz baloldali politikus azonban minden elvi segítséget is megtagadna Magyarországtól.

A rendőrség egyik vízágyújával fertőtlenítik az utcákat Genovában 2020. március 29-én hajnalban. Forrás: MTI/EPA/ANSA/Luca Zennaro

Giorgia Meloni szerint a szocialista képviselőtársa álláspontja jól szemlélteti azt, hogy a baloldal a valóságban mennyire nem szolidáris, hiszen Magyarországtól a világjárvány idején forrásokat venne el, kicsit sem törődve azzal, hogy a magyarok is hozzájárulnak az EU közös költségvetéséhez, tehát a saját pénzüket is visszakapnák. A jobboldali politikus véleménye alapján

az olasz baloldal embersége úgy fejezhető ki, hogy hagyják meghalni a magyarokat, ha ezáltal Orbán Viktor miniszterelnöknek árthatnak.

Nem Lia Quartapelle az egyetlen olasz baloldali politikus, aki a járvány sújtotta Olaszország helyett Magyarországgal foglalkozik.

Párttársa, Laura Boldrini – aki régebben a római képviselőház elnöke volt – azt követelte a Twitter-oldalán, hogy „Brüsszel avatkozzon be a magyar belpolitikába, és haladéktalanul hozzon komoly intézkedéseket Magyarország ellen".

Nézőpontját Boldrini is a (védekezés szempontjából döntő jelentőségű) koronavírus-törvény elfogadásával indokolta.

Természetesen a napokban szintén hazánk ellen kampányolt az olasz baloldal nem hivatalos vezére, Matteo Renzi bukott miniszterelnök, a DP-ből kivált Italia Viva nevű szociálliberális törpepárt vezetője, amely kívülről támogatja a baloldali római kormánykoalíciót.

Az erősen bevándorlás- és megszorításpárti Renzi jelenleg az olasz parlament felsőházaként működő szenátus tagja.

Ő négy nyelven követelte azt a közösségi oldalán, hogy „Magyarországot rakják ki az Európai Unióból",

megfeledkezve arról, hogy az EU-nak nincs ilyen jellegű mechanizmusa, amit kér tehát, az teljes képtelenség.

Kivéreztette az olasz baloldal az egészségügyet

Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy

hiszen világszinten Olaszországban van a második legtöbb koronavírus-fertőzött, közel 106 ezer, miközben megközelítőleg 12 500-an belehaltak az ezzel összefüggő megbetegedésekbe.

A válasz viszonylag egyszerű: miután 2011-ben Brüsszel, Párizs és Berlin hathatós támogatásával megbuktatták a Silvio Berlusconi vezette jobboldali kormányt, a magát technokratának álcázó Demokrata Párt került hatalomra, és részben az EU kívánságainak, részben a saját megszorításpárti politikájának eleget téve

elkezdte masszívan kivonni a forrásokat a közszolgáltatásokból.

A legkegyetlenebb érvágást pedig az egészségügy szenvedte el.

Jól látszik az alábbi ábrán is, hogy míg a jobboldal – a 2008-ban kitört világgazdasági válság ellenére is – egyre többet költött az egészségügyre, 2010-re elérve a 3,4 milliárd eurót, az ezt követő

baloldali-technokrata kormányok radikális forráselvonást hajtottak végre, 2017-re 1,4 milliárd euróra csökkentve a közegészségügy költségvetési támogatását.

Ez 60 százalékos csökkentésnek felel meg, alig hét év leforgása alatt!

És akkor még nem is számoltunk az inflációval...

Ebből az adatokból elég nyilvánvaló, hogy

az olasz baloldal – a magyarhoz hasonlóan – csak beszél az egészségügyről, de amikor hatalomra kerül, akkor elvonja a pénzeket az egyik legfontosabb közszolgáltatástól.

Márpedig a PD a 2018 június-2019 szeptember közötti rövid időszakot leszámítva már kilenc éve folyamatosan kormányon van.

A Demokrata Párt az egészségügy kivéreztetéséről, és az ezzel szorosan összefüggő, a koronavírus okozta katasztrofális járványhelyzetről pedig úgy próbálja elterelni a figyelmet, hogy

keres egy külső ellenséget, amit ezúttal is – akárcsak a 2015-2016-os migrációs válság idején – Magyarországban talált meg.

Amíg Rómában a baloldali politikusok és a sajtójuk Magyarországgal foglalkozik, addig sem kell arról beszélni, hogy jelentős részben az általuk végrehajtott forráselvonások miatt került Olaszország ilyen reménytelen helyzetbe egy világjárvány idején.