WHO: Hamarosan stabilizálódhat az olaszországi helyzet, de óvatosságra van szükség

2020.03.30. 20:43

A bevezetett szigorú intézkedéseknek köszönhetően hamarosan stabilizálódhat az olaszországi koronavírus-helyzet, azonban továbbra is óvatosságra lesz szükség, nem lehet még lazítani - közölte hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzeti programjának ügyvezető igazgatója. Hétfőn jó hírek érkeztek Olaszországból.

 

"Reméljük, hogy Olaszország és Spanyolország már közel jár ehhez a ponthoz, de a vírus nem fog magától eltűnni, ehhez közegészségügyi erőfeszítések kellenek" - mondta genfi sajtótájékoztatóján Mike Ryan.

Az olaszországi helyzettel kapcsolatban kijelentette, hogy stabilizációra számít, minthogy a most regisztrált újabb megbetegedések két héttel ezelőtti fertőzések következményei lehetnek.

"A ma látott esetek hasonló módon történelminek számítanak, mint a galaxisok egy teleszkópon keresztül vizsgálva, amikor az általunk látott fény akár egymilliárd évvel ezelőtti is lehet. Olyan valóságot látunk, amely korábban létezett" - fogalmazott.

Piros csík jelöli egy római kórház folyosóján, hogy melyik oldalon haladhatnak a koronavírussal fertőzött betegek 2020. március 27-én.Forrás: MTI/EPA/ANSA/Maurizio Brambatti

Végezetül elmondta, nincs bizonyíték arra, hogy egy ilyen helyzetben pozitív hatása lenne az általános védőmaszk-viselésnek, sőt akár ennek épp az ellenkezője is igaz lehet, ugyanis az emberek a maszk helytelen levételekor is beszennyezhetik a kezüket, ráadásul a maszk viselői hajlamosak gyakrabban az arcukhoz érni.

Maria Van Kerkhove, a WHO szakértője kiemelte, hogy elsősorban az otthon lábadozó betegeknek, illetve az őket ápolóknak javasolják a védőmaszk viselését.