A tálibok nem hajlandóak tárgyalni a kijelölt kormánydelegációval

afgán-tálib békemegállapodás aláírása
Zalmay Khalilzad, az Egyesült Államok afganisztáni és pakisztáni ügyekkel foglalkozó különmegbízottja (b) és Abdul Gáni Baradar molla, az afganisztáni tálib mozgalom társalapítója és főtárgyalója kezet fog, miután aláírták a történelmi jelentőségű békemegállapodást Dohában 2020. február 29-én. A megállapodás remények szerint fontos lépés lesz a 18 éve dúló afganisztáni háború lezárásában.
Vágólapra másolva!
Az afganisztáni muszlim radikális tálib mozgalom nem hajlandó tárgyalni azzal a kormánydelegációval, amelynek megalakulását a héten jelentette be a kabuli vezetés - közölte szombaton Zábiullah Mudzsáhid, a tálibok szóvivője.
Vágólapra másolva!

A szélsőségesek szóvivője azzal indokolta a tálib mozgalom döntését, hogy szerintük a kormányküldöttségben nem kapott helyet az összes afgán szervezet.

A kormány tárgyalódelegációjának bejelentésekor Zalmay Khalilzad, az Egyesült Államok afganisztáni különmegbízottja méltatta a küldöttség névsorát, és úgy fogalmazott, hogy "inkluzív módon" választották ki a tagokat.

Asraf Gáni, Afganisztán elnöke. Forrás: AFP/2020 Anadolu Agency/Sayed Khodaiberdi Sadat

Asraf Gáni afgán elnök csütörtökön jelentette be, hogy megalakult a kormány küldöttsége a tálibokkal folytatandó, úgynevezett afgánközi béketárgyalásokhoz.

A Gáni elnökválasztási győzelmét vitató korábbi miniszterelnök, Abdulla Abdulla viszont nem kommentálta a bejelentést, és elemzők már akkor rámutattak, hogy az ő támogatása nélkül aligha lehet sikeres a béketárgyalás, mert Abdulla jelentős befolyással bír az ország északi és nyugati részén.

Zalmay Khalilzad, az Egyesült Államok afganisztáni és pakisztáni ügyekkel foglalkozó különmegbízottja (b) és Abdul Gáni Baradar molla, az afganisztáni tálib mozgalom társalapítója és főtárgyalója kezet fog, miután aláírták a történelmi jelentőségű békemegállapodást Dohában 2020. február 29-én. A megállapodás remények szerint fontos lépés lesz a 18 éve dúló afganisztáni háború lezárásában. Forrás: MTI/EPA/-

Az Egyesült Államok és a tálib lázadók vezetői február 29-én Dohában írtak alá békemegállapodást, amely előírja a Kabul és a tálibok közti további tárgyalásokat is.

Az afgánközi megbeszéléseket egyelőre azonban hátráltatja az Abdulla és Gáni közti viszály.

A muszlim fundamentalista tálibok 1996-tól a 2001-es amerikai beavatkozásig irányították Afganisztánt.

Az Egyesült Államok akkor azért indított támadást a szélsőséges iszlamisták rendszere ellen, mert információi szerint ők adtak menedéket a 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államokban végrehajtott terrortámadásokért felelős Oszama bin Ladennek, az al-Kaida terrorszervezet vezetőjének.