Legalább hatan meghaltak egy öngyilkos merényletben Szomália fővárosában

Vágólapra másolva!
Több ember életét követelő pokolgépes merényletet követett el az al-Shabaab szomáliai terrorszervezet szerdán Mogadishu egyik forgalmas terén.
Vágólapra másolva!

Míg az iszlamisták állítása szerint legalább tíz embert rántott magával a halálba az öngyilkos merénylő, addig

a rendőrség hat élet - köztük a terrorista életének - kioltásáról számolt be.

A merényletben a halottak mellett hatan megsebesültek.

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel kapcsolatban álló szélsőségesek rendszeresen hajtanak végre támadásokat a kelet-afrikai országban civilek és katonai célpontok ellen, célpontjaik gyakran a szállodák és az éttermek is.

A Szomália déli és középső részén több körzetet felügyelő al-Shabaab célja, hogy megdöntse a mogadishui kormány hatalmát.