Halálra késeltek egy hét éves kislányt egy brit parkban

Vágólapra másolva!
Halálra késelt egy hét éves kislányt egy mentálisan beteg nő vasárnap délután Bolton egyik parkjában. A tragédia idején ott voltak a gyerek szülei is, de a támadást nem tudták megakadályozni - írta a brit Mirror. 
Vágólapra másolva!

A gyerek és a szülei kihasználva a vasárnapi napsütéses időt a Queen's parkban sétáltak, amikor a támadás történt. Mint később kiderült

egy mentálisan beteg nő minden ok és előzmény nélkül többször megszúrta a hét éves kislányt,

aki olyan súlyosan megsérült, hogy nem sokkal később belehalt a sérüléseibe.

A 30 éves támadó ezután elfutott, de egy járókelő elkapta, és a helyszínen tartotta, míg a rendőrök kiérkeztek. A rendőrség ezután őrizetbe vette az elkövetőt.

Az eset érthető módon megdöbbentette a boltoniakat, többen virágokat, játékokat vittek a park bejáratához, a megyilkolt kislány emlékére.