Spanyolországban egy nap alatt 324-gyel nőtt a halálos áldozatok száma

koronavírus, Spanyolország
Madrid, 2020. március 20. Rendőrök ellenőriznek egy autóvezetőt Madrid belvárosában 2020. március 20-án. Spanyolországban a rendőrség és a csendőrség a hat napja elrendelt lakhelyelhagyási korlátozások betartásának ellenőrzését nagy erőkkel végzi. Az országban eddig 20412 fertőzöttet regisztáltak és 1041 ember vesztette életét. MTI/EPA/EFE/Mariscal
Vágólapra másolva!
Spanyolországban egy nap alatt majdnem ötezerrel nőtt a kiszűrt koronavírus-fertőzöttek és 324-gyel a halálos áldozatok száma - közölte szombaton a spanyol egészségügyi minisztérium.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint jelenleg 24 926 fertőzöttet tartanak számon az egy nappal korábbi 19 980-hoz képest, és a betegségben eddig 1326-an vesztették életüket az előző napi 1002-es összesített adathoz képest. A betegségből 2125-en már felépültek.

A legtöbb fertőzött továbbra is a fővárost is magában foglaló 6,5 millió lakosú madridi autonóm közösségben van,

ahol eddig csaknem kilencezer esetben igazolták a megbetegedést.

A tartományban van már olyan kórház, amely megtelt betegekkel. A spanyol közszolgálati televízió (TVE) információja szerint a madridi agglomerációban található Severo Ochoa kórházból már át kellett irányítani máshova a pácienseket.

Mivel a járvány még nem érte el a csúcsát, a helyi autonóm kormány arra készül, hogy egyre több egészségügyi intézményben alakulhat ki hasonló helyzet, ezért megkezdték egy tábori kórház felállítását a madridi kiállítási és vásárcsarnok területén. A tervek szerint összesen 5500 ezer beteget tudnak majd ott elhelyezni, és intenzív részleget is kialakítanak - derült ki a kabinet közleményéből.

Rendőrök ellenőriznek egy autóvezetőt Madrid belvárosában 2020. március 20-án Forrás: MTI/EPA/EFE/Mariscal

Spanyolországban egy hete rendelték el az iskolabezárásokkal és szigorú lakhelyelhagyási korlátozásokkal járó szükségállapot bevezetését, amelynek célja, hogy lassuljon a fertőzés terjedése. A járványügyi szakemberek akkor azt mondták:

a megszorítások első eredményei legkorábban körülbelül két hét múlva várhatók, ennyi ugyanis a vírus lappangási ideje.

Mindehhez azonban az kell, hogy mindenki betartsa a korlátozásokat, vagyis csak akkor lépjen ki az utcára, ha a munkahelyére megy.

Családonként csak egy személy mehet bevásárolni, a gyógyszertárba vagy kutyát sétáltatni

- emlékeztetnek folyamatosan a hatóságok.

A spanyol belügyminisztérium adatai szerint múlt vasárnap óta 350 embert állítottak elő a rendőrök és a csendőrök, amiért megszegték az előírásokat, és ellenkeztek a hatóságokkal.

Összesen 31 ezer bírságot szabtak ki

kisebb kihágások miatt szintén a járványügyi intézkedésekkel összefüggésben.

Az országban egyre több helyen teszik elérhetővé az autós gyorstesztelést. Például Galiciában vagy Andalúzia több városában is a koronavírusra jellemző tünetekkel rendelkező páciensek gépkocsival hajthatnak a kijelölt szűrőpontra, ahol az egészségügyi személyzet mintát vesz tőlük anélkül, hogy ki kellene szállniuk az autóból, és érintkezésbe kerülnének másokkal is.