Izraelben is van már halálos áldozata a koronavírus-járványnak

Izrael, koronavírus
Az új koronavírus járványa miatt védőmaszkot visel egy járókelő Tel-Avivban 2020. március 16-án.
Vágólapra másolva!
A jeruzsálemi Saáré Cedek kórházban meghalt az első beteg Izraelben az új koronavírustól - jelentette a helyi média szombaton.
Vágólapra másolva!

A nyolcvannyolc éves, egyéb, krónikus betegségekben is szenvedő férfi

az egyik olyan jeruzsálemi idősotthon lakója volt, ahol egy vírussal fertőzött szociális munkás dolgozott.

Egy héttel ezelőtt szállították súlyos légzési nehézségekkel kórházba a vesztegzár alá helyezett otthonból.

The Jerusalem Post című angol nyelvű újság honlapja szerint Magyarországról származó holokauszt-túlélő volt, aki négy gyereket és tizennyolc unokát hagyott maga után.

Az egészségügyi minisztérium

jelenleg hétszázöt ismert koronavírus-fertőzöttet tart nyilván Izraelben, közülük tizenegyen kritikus állapotban, lélegeztetőgépen vannak, tizennyolcan pedig közepesen súlyosan betegedtek meg.

Az új koronavírus-járványa miatt védőmaszkot visel egy járókelő Tel-Avivban Forrás: MTI/EPA/Abir Szultan

Jelenleg huszonegy laboratóriumban ellenőrzik a napi 2200 tesztet, és még nem nyílt meg a hét tesztelőállomás a nagyvárosokban, elsősorban a mintavételhez szükséges eszközök hiányában.
Pénteken a mentőszolgálat dolgozóival és az egészségügyi minisztérium felügyeletével megkezdte működését az első próbaállomás Tel-Avivban, a Jarkon parkban, ahol karanténban lévő, és a fertőzés tüneteit mutatók jelentkezhetnek előzetes egyeztetés után.

A védelmi minisztériumot vezető Naftali Bennet szerint napi harmincezer tesztet kellene elvégezni országszerte. A Háárec című lapnak nyilatkozó szakemberek úgy vélik, hogy kritikus napok zajlanak Izraelben, melyek megmutatják, hogy mennyire voltak hatékonyak a kormány eddigi intézkedései, mennyire terjedt el a járvány az országban.