Továbbra sem érzi az olaszok egy része, mekkora a baj

Bergamo, 2020. március 19. Koporsóba helyezik a koronavírus-járvány áldozatainak holttestét a védőmaszkot viselő dolgozók az észak-olaszországi Bergamóban 2020. március 18-án. Olaszországban eddig 35713 fertőzött személyt regisztráltak és 2978 ember vesztette életét. A járvány terjedésének megfékezése érdekében kijárási korlátozás lépett életbe. MTI/EPA-ANSA/Fotogramma
Vágólapra másolva!
Az olaszoknak csak akkor szabad elhagyniuk az otthonaikat, ha szükséges. A minisztériumi rendelet egyértelmű, mégis vannak olyanok, akik még mindig nem értik, mennyire nagy veszélyben vannak a világjárványnak számító koronavírus-fertőzés miatt. Mivel nincs oltás ellene, egyelőre a fertőzés megelőzésével lehet elkerülni a halálos kórt. Olaszországban mégis kiszöknek a karanténból, megszegik a szabályokat, sőt, hazudnak, amikor a rendőr megkérdezi, kik ők és mit csinálnak az utcán. Pár napja a feljelentett olaszok száma még meg is haladta a fertőzöttek számát - olvasható egy helyi portálon, a Greenme.it-ben, amely a hivatalos állami statisztikákra hivatkozik. Mára a fertőzöttek száma utolérte a feljelentettek számát.
Vágólapra másolva!

Miközben Giuseppe Conte miniszterelnök arra készül, hogy meghosszabbítsa a karantén időszakát a hazájában és még szigorúbban korlátozza az utazást számos olasz városban,

sokan továbbra sem értik, hogy baj van.

Koporsóba helyezik a koronavírus-járvány áldozatainak holttestét a védőmaszkot viselő dolgozók az észak-olaszországi Bergamóban 2020. március 18-án Forrás: MTI/EPA-ANSA/Fotogramma

Az olasz kormányportálon található adatok szerint március 11 és 16-a között 838 200 embert ellenőriztek.

Ebből 35 506 embert feljelentettek amiatt, mert nem tartotta be a hatóságok rendelkezéseit, 722-őt pedig azért, mert egy hatósági ellenőrzés során hamis adatokat közölt.

Emellett 415 502 kereskedelmi egységben ellenőriztek, és 1319 cégvezetőt jelentettek fel, vagyis

összesen 37 547 ember ellen indult eljárás,

miközben a vírus rohamosan terjed náluk. Olaszországban csütörtök estig

41 035 fertőzöttet regisztráltak, és 3405-en haltak meg

a világjárványban.