Online ülésen hagyta jóvá a rendkívüli állapot bevezetéséről szóló rendeletet a román parlament

koronavírus, Románia
Egy korábban megfertőződött temesvári férfi kórházba szállítás közben Romániában.
Vágólapra másolva!
A kétkamarás román parlament első online együttes ülésén jóváhagyta csütörtökön azt a hétfőn kiadott elnöki rendeletet, amely 30 napra rendkívüli állapotot vezet be az új típusú koronavírus-járvány miatt.
Vágólapra másolva!

A 467 képviselőt és szenátort az online vitát és távszavazást lehetővé tevő számítógépes alkalmazással látták el, előző nap próbaszavazást is tartottak.

A szenátus, illetve a képviselőház elnöke személyesen is jelen volt a parlament üléstermében, a többi törvényhozó interneten keresztül vett részt a két ház együttes ülésén.

A rendkívüli állapotról szóló elnöki rendeletet az ülésre bejelentkezett 445 törvényhozó egyhangúlag jóváhagyta.

A rendkívüli állapot idejére felfüggesztették valamennyi oktatási intézmény tevékenységét, betiltottak minden beltéri rendezvényt, bezárták a vendéglátóhelyeket, leállították a légi közlekedést Románia és Olaszország, illetve Románia és Spanyolország között. Korlátozták az ügyfélfogadást a közintézményekben, szigorították a karanténszabályok megsértéséért járó büntetéseket, az igazságszolgáltatás pedig csak a sürgős ügyeket tárgyalja.

Egy korábban megfertőződött temesvári férfi kórházba szállítás közben Romániában Forrás: Twitter

Klaus Iohannis államfő a kormánnyal és a megyei hatóságokkal tartott csütörtöki távértekezletén a húsvéti ünnepek közeledtére hivatkozva

megismételte a külföldön élő románokhoz intézett korábbi felhívását, hogy tegyenek le Romániában hátrahagyott szeretteik meglátogatásáról.

A román határrendőrség szerint több mint 16 ezer román állampolgár érkezett vissza Romániába a magyar hatóságok által éjszakánként megnyitott humanitárius folyósokon azóta, hogy Magyarország a koronavírus-járvány miatt keddre virradó éjszaka lezárta határait a külföldről érkező nem magyar állampolgárok előtt.

Klaus Iohannis Forrás: Twitter

Romániában csütörtök délig 277 embernél mutatták ki a koronavírust, 3822-en vannak intézményesített, 33 709-en pedig otthoni karanténban.

A fertőzöttek száma szerda dél óta 31-gyel nőtt.

Romániában eddig nem volt halálos áldozata a kórnak, hat beteget kezelnek intenzív osztályon, 25 fertőzöttet pedig gyógyultnak nyilvánítottak.