Törökország lezárta Görögországgal és Bulgáriával közös határait

Isztambul, 2020. március 12. Önkormányzati dolgozók fertőtlenítenek egy metrószerelvényt Isztambulban 2020. március 12-én. Törökországban eddig egy emberről tudni ivatalosan, hogy megfertőződött a tüdőgyulladást okozó koronavírussal. MTI/EPA/Erdem Sahin
Vágólapra másolva!
Törökország az új típusú koronavírus-járvány miatt lezárta Görögországgal és Bulgáriával közös határátkelőit a személyforgalom előtt - jelentette szerdán az NTV török hírtelevízió.
Vágólapra másolva!

A beszámoló szerint a teherforgalmat nem korlátozzák.

Törökországnak három-három határátkelője van Bulgáriával és Görögországgal, utóbbiból az egyik kizárólag vasúti.

Önkormányzati dolgozók fertőtlenítenek egy metrószerelvényt Isztambulban 2020. március 12-én. Forrás: MTI/EPA/Erdem Sahin

A sajtóhír megjelenésével egy időben Recep Tayyip Erdogan török elnök a járvány elleni küzdelmet koordináló ülésen elnököl Ankarában.

Törökországban

az új típusú koronavírusnak hivatalosan 98 fertőzöttje van,

eddig egy ember halt meg.