Vesztegzár Brüsszelben

Vágólapra másolva!
Tiltott partikat tartottak fiatalok szerte Belgiumban, az ügyvezető kormány ajánlásait alig tartották be az emberek. Ma déltől viszont kijárási tilalmat vezettek be, szigorú szabályokkal. 
Vágólapra másolva!

Belgiumban jelenleg nincs kormány, immáron több mint egy éve. Egészen pontosan ügyvezető kormány van, és amióta a koronavírus miatti helyzet egyre komplikáltabb, úgy döntöttek, hogy az ügyvezető kormányt különleges jogkörökkel hatalmazzák fel. Így az képes olyan döntések meghozatalára is, amelyek egy válsághelyzetben szükségesek lehetnek.

Ennek a bonyolult jogi procedúrának csütörtökön lesz vége, amikor a belga föderális parlament megadja ezt a felhatalmazást Sophie Wilmès-nek, aki az ügyvezető kormányt vezeti.

(Wilmès, a liberális MR párt tagja, a Belgiumot 2019 októberéig irányító Michel-kormány költségvetési minisztere volt).

Szükség is lesz erre, mert az esetszámok a hét eleje óta nagyon meglódultak, már több mint 1400 beteget tartanak nyilván (1486). Március 18-ra virradóan 243 új esetet jelentettek, és összesen 361 embert kezelnek kórházban a koronavírus miatt. Ez idáig (2020. március 18.) 10-en haltak meg. 14 fertőzött hagyhatta el a kórházat.

Egy üres utca a brüsszeli külvárosban

Megpróbálták elviccelni a belgák

Mondhatnánk azt is, hogy Brüsszelben eléggé megkésve reagáltak a koronavírusra. Mindenesetre az biztos, hogy az elején, mint általában mindent, ami gond és probléma lehet, a belgák a vicc oldaláról próbáltak megközelíteni.

Jó példa erre az egyik legnagyobb belga áruházlánc, a Delhaize néhány héttel ezelőtti, „vásároljon két Corona sört és kap hozzá egy „Hirtelen Halált" (Mort Subite, az egyik leghíresebb belga sör)" szlogennel hirdetett akciója.

Sokan tiltakoztak az ellen, hogy egy komoly, emberéleteket is fenyegető járvánnyal viccelődnek, különösen, hogy az akciót az alábbi kísérőszöveggel vezették föl : „Le vaccin du moment"(„ a mai nap oltása") A reklámot azóta leállították, viszont jellemző, hogy a belgák hogyan indultak neki a járványnak.

Huzavona

A koronavírussal szembeni harcot kezdetben a szokásos belga huzavona jellemezte.

Sokan nem tudták, hogy lesz-e egységes reagálás országos szinten a járvány kezelésére, vagy a flamand, vallon és brüsszeli régiók külön-külön vezetnek majd be intézkedéseket. Nem könnyítette meg a helyzetet, hogy Belgiumban, a világon egyedülálló módon 9 (!) egészségügyi miniszter van, emiatt még március 8-án is azon folyt a vita, hogy ki kell-e nevezni egyetlen irányítót vagy sem.

A belgák egyébként maguk is viccelődnek saját teljesen átláthatatlan politikai, közigazgatási rendszerükön, sokan úgy vélik, hogy „ez a rendszer már annyira demokratikus, hogy egyben már működésképtelen".

Belgiumban ugyanis egy speciális, úgynevezett aszimmetrikus szövetségi monarchia van, amelyben (leegyszerűsítve) a három nagy régiónak (Brüsszel, Flandria és Vallónia) önálló törvényhozása és végrehajtó hatalma van. Ezért is volt sokáig kérdés, hogy milyen intézkedéseket hozzanak. 2020. március 12-én egy késői kormányülésen, a francia köztársasági elnök, Emmanuel Macron néhány órával azelőtti proklamációját követően úgy döntöttek, hogy március 16-tól minden iskolát és oktatási intézményt bezárnak a bölcsődék kivételével. Utóbbit belga szakértők azzal indokolták, hogy a bölcsődés korú gyerekeket gyakorlatilag nem érinti a vírus, ezért sem ők, sem az őket gondozók nincsenek veszélyben.

Bezárták ezenkívül március 13-ától a szórakozóhelyeket, múzeumokat, sportlétesítményeket, kulturális rendezvényeket.

Ezeket a szabályokat a belgák többé-kevésbé betartották, de akadtak olyan kocsmák a hétvégén, amelyek ki mertek nyitni, különösen a külvárosi, többségében migránsok lakta városrészekben, de akadtak olyan rendőrség által lezárt sportpályák is, amelyekről a rendőrségi szalagot letépték és többen is bementek focizni vagy éppen a szintén lezárt kültéri konditeremben edzettek.

Sokan nem tartották be a szabályokat Forrás: Origo

A nagyobb rendezvényeket ekkor már betiltották, de a fiatalok, egyetemisták körében elterjedtek az ún. „Lock-down party"-k, „clandestine" partik, ahol a fiatalok (a törvényeket megszegve) bulizhattak. Sőt, miután Belgiumban szombaton este már minden vendéglátóhely zárva volt, nagyon sok fiatal a szomszédos Hollandiába és Franciaországba ment szórakozni. Miután a belga politika elég erőteljesen kötött a francia politika mozgásához és irányvonalához, Macron elnök 2020. március 16-i újabb beszédét követően várható volt, hogy Belgiumban - ha kis késéssel is, de - ugyanaz fog történni, azaz lezárják teljesen az országot. És valóban, március 18-án déli 12-től Belgiumot vesztegzár alá helyezték. Ennek értelmében kizárólag az indokolt és szükséges mozgások engedélyezettek, munkába, élelmiszerboltba, gyógyszertárba, bankba és tankolni is lehet menni, de alapvetően minden lehetséges esetben a távmunkát favorizálják. Az utcára séta céljából csak kettesével mehetnek ki az emberek, minimum 1,5 méter távolságot tartva másoktól,

az élelmiszerboltokba maximum 30 percig és csak bevásárlókocsival lehet bemenni, a garantált távolságtartás miatt.

Üresek az utcák

Az EU-negyed már tegnap is egy kísértetvároshoz hasonlított: az utcán egy-egy ember, egy-egy autó. Döbbenetes az a kép, amely a Schumann térről (itt van az EU-intézmények központja) tárul az egyik legnagyobb brüsszeli sugárút, a Rue de La Loi-t felé.

Alig-alig bukkannak föl autók, pedig normál körülmények között itt mindig hatalmas dugók vannak.

Ugyanígy üres volt a Gare de Midi és környéke (ez Brüsszel legnagyobb pályaudvara), mert a korlátozások miatt a belga vasúttársaság már napok óta negyed üzemmódban működik.

Így kiürült az Európa-negyed Forrás: Origo

De még ennél is döbbenetesebb az, ahogy

az emberek kifosztották az üzleteket.

A képeken látható, hogy délutáni órákban már kenyér, zöldség és gyümölcs sem igazán volt, a nagyobb élelmiszerláncok előtt pedig kígyózó sorok álltak. A gyógyszertárakba már csak egyesével lehet belépni, bent pedig maszkos, gumikesztyűs eladó fogad, aki kihozza az árut, és a készüléket, amivel fizetni lehet, mert készpénzt nem fogadnak el (ez ugyanis fertőző lehet).

Teljesen kifosztották a boltokat Forrás: Origo

Belgiumban a maszk az egyik legfontosabb hiánycikk, orvostanhallgatók és orvosok is panaszkodtak arra, hogy nem áll rendelkezésükre.

A múlt héten a háziorvosok sem kaptak még maszkot és kézfertőtlenítőt, saját maguk szerezték be a védőfelszerelést, már ha szerencséjük volt, és időben észbe kaptak.

A kórházakban sem jobb a helyzet, orvostanhallgatókat rendeltek ki az első vonalba, és szabály szerint „egy orvos-egy maszk" elv él, de sajnos egy orvos egy napot nem tud egy maszkban végigdolgozni.

Az átlag belga úgy véli, hogy a karantén bevezetésére azért volt szükség (többek között), mert alapvetően fegyelmezetlenek voltak eddig.

Teljesen üres a Schumman tér is Forrás: Origo

Mostantól várhatóan mindenki megérti, hogy nem egy „sima influenzáról" van szó, hanem egy gyilkos vírusról, amely súlyos veszélyt jelent. Számos belga még az utolsó pillanatban sem hitte ezt, sokan elutaztak még a múlt héten is Marokkóba vagy Dél-Spanyolországba: ők, mire visszaértek - ha egyáltalán sikerült visszajutniuk -, egy másik országba érkeztek, mint amiből elmentek.

Egyébként pedig a belgák szolidárisak, és segítik egymást. Brüsszel-szerte gyorsan megalakultak a kerületi „Solidarité CoVid19" csoportok a közösségi oldalakon.

Segítik az időseket és a krónikus betegeket, de igazából mindenkit, aki valamilyen okból rászorul.

Olyan, eddig könnyen elintézhető feladatok váltak nehezen megoldhatóvá, mint például a nyomtatás – ezt is megoldják, ha kérik. Belgiumban, ahogy már említettük, nagy gond a maszkhiány, keresik a varrónőket és a lelkes amatőröket, akik kórházaknak, rendőröknek, illetve az idősek otthonának varrnak maszkokat. Sokféle ötlet merült fel az idősek és a bajbajutottak segítésére, az egyik ilyen kezdeményezés, hogy tegyenek ki egy vörös függönyt vagy abroszt az ablakba, innen a szomszédok tudják, hogy az illető segítségre szorul.

És mivel a nagy élelmiszerláncoknál már képtelenség kiszállításra árut rendelni, erre szükség is lesz.