Donald Trump: Egy nap győzelmet aratunk a vírus felett

TRUMP, Donald; MNUCHIN, Steven; PENCE, Mike
Washington, 2020. március 17. Donald Trump amerikai elnök (k) beszél a Fehér Ház vírusellenes munkacsoportjának sajtótájékoztatóján a washingtoni Fehér Házban 2020. március 17-én. Balról Mike Pence alelnök, jobbról Steven Mnuchin pénzügyminiszter. Az Egyesült Államokban eddig 5702 új tipusú koronavírusos fertőzöttet regisztráltak. MTI/EPA/Pool/Kevin Dietsch
Vágólapra másolva!
Egy napon majd azzal állunk ki itt, hogy győztünk - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az új típusú koronavírus megfékezésén dolgozó kormányzati munkacsoport kedd délelőtti sajtókonferenciáján a Fehér Házban, ahol a lakosságot segítő intézkedésekről is szó esett.
Vágólapra másolva!

Az amerikai elnök és Mike Pence alelnök is nyugtatni igyekezett az amerikaiakat. Trump szerint

az amerikai gazdaság nagyon gyorsan talpra fog állni,

Mike Pence alelnök pedig azt hangoztatta, hogy "együttes erővel túl leszünk rajta".

- fogalmazott Donald Trump. Többször is jelezte: a kormányzat jelenleg arra összpontosítja figyelmét, hogy minél több életet megmentsen. Újságírói kérdésre válaszolva pedig azt mondta: Washington szorosan együttműködik Kanadával és Mexikóval a határok ellenőrzésében.

Az elnök leszögezte: nem gondolja, hogy szükség lesz az Egyesült Államok egészének vesztegzár alá helyezésére.

Donald Trump bejelentette, hogy Steve Mnuchin pénzügyminiszter a törvényhozókkal egyeztet egy - ahogyan fogalmazott - "nagy és bátor" gazdaságélénkítő csomagról. Trump ugyan nem említett konkrétumokat, de a The Washington Post című lap kedden publikált értesülései szerint

a kormányzat 850 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomag elfogadását kéri a kongresszustól

az új típusú koronavírus okozta gazdasági visszaesés enyhítésére.

Donald Trump amerikai elnök beszél a Fehér Ház vírusellenes munkacsoportjának sajtótájékoztatóján a washingtoni Fehér Házban 2020. március 17-én. Forrás: MTI/EPA/Pool/Kevin Dietsch

A sajtókonferencián jelen volt Mnuchin is, aki azt mondta: a kormányzat ugyan nem változtat az adóbefizetések menetrendjén, vagyis az állampolgároknak most kell befizetniük az adókat, de aki nem adó-visszatérítést kap, hanem tartozása van, annak

1 millió dollár értékig három hónapig engedélyezik a befizetés halasztását.

A vállalatok 10 millió dollár értékig halaszthatnak adóbefizetést.

A pénzügyminiszter közölte: a kormányzat fontolgatja, hogy az elkövetkező két hétben csekkeket küldenek az amerikai állampolgároknak a napi nehézségeik enyhítésére. "

- fogalmazott, de sem összeget, sem más konkrétumot nem említett.

A pénzügyminiszter kitért viszont arra, a gazdaságélénkítő programtól a kormány azt reméli, hogy segíteni fog a turisztikai iparágból, azon belül a szállodaiparból elbocsátott dolgozók helyzetén. Úgy vélekedett, hogy

a légitársaságok helyzete jelenleg rosszabb, mint az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11-én elkövetett terrormerényletek után volt.

Alig néhányan várnak külföldi utasokra a New York-i Kennedy Repülőtér nemzetközi utascsarnokában 2020. március 12-én. Forrás: MTI/EPA/Peter Foley

Mnuchin bejelentette: a tervezett új gazdaságélénkítő csomag részleteit washingtoni idő szerint kedden este részletezik.

Mark Esper védelmi miniszter Washingtonban bejelentette, hogy

a hadsereg stratégiai készletéből ötmillió maszkot és más, a vírus elleni védelmet szolgáló gyógyászati eszközt szabadítanak fel és bocsátanak a kormányzat rendelkezésére.

A szétosztást a kormányzat szervezi majd - tette hozzá.

Beszámolt arról is, hogy lélegeztetőgépeket szintén átadnak a vírusellenes küzdelemhez, de ezek kezeléséhez előbb ki kell képezni az egészségügy polgári alkalmazottait. A tárcavezető közölte azt is, hogy gondolkodnak a Nemzeti Gárda és a hadsereg tartalékos erőinek mozgósításán.