A fehérorosz elnök szerint a traktorok és a föld mindenkit meggyógyítanak

Aljakszandr Rihoravics Lukasenka
Vágólapra másolva!
„Ne pánikoljatok, hanem dolgozzatok a földeken és vezessetek traktorokat" – ezt üzeni Fehéroroszország államfője, Aljakszandr Lukasenko, aki szerint így lehet legyőzni a koronavírus terjedése okozta járványt, amelyben már fehéroroszok is megbetegedtek. E fura reakció hátterében az állhat, hogy Lukasenko félti hazája gazdaságát a járványtól.
Vágólapra másolva!

„Nem szabad bepánikolni, most csak az a fontos, hogy dolgozzatok, főleg a falvakban. Tetszik mikor látom a televízióban, hogy mindenki munkálkodik traktorok segítségével, és közben senki sem beszél a koronavírusról"nyilatkozta az Adevărul című román napilap információi szerint Aljakszandr Lukasenko fehérorosz elnök a helyi közszolgálati médiának egy kormányülést követően.

Aljakszandr Rihoravics Lukasenko Forrás: Twitter

– fűzte hozzá magyarázatként.

Ezt követően Lukasenko a fehérorosz gazdaság teljesítménye lassulásával összefüggő problémákról beszélt, amik szerinte

az új típusú koronavírus által keltett negatív közhangulattal hozhatók összefüggésbe.

Véleménye alapján, a koronavírus miatt egyes szomszédjai túlzott óvatossági intézkedéseket hoznak, példaként megemlítette hazája Oroszországgal közös határszakaszának a lezárását, amelyet Moszkva kezdeményezett.

Hivatalos adatok értelmében eddig

36 személynél mutatták ki a koronavírussal való fertőzöttséget Fehéroroszágban.

Közülük 3-an már meggyógyultak, halálos áldozatok vagy súlyos esetek egyelőre nincsenek. Ezeket a számokat az ország Egészségügyi Minisztériuma közölte.

Lukasenko elnök első hallásra nagyon fura reakcióját a járványra annak tükrében kell értelmezni, hogy Fehéroroszország még mindig döntően mezőgazdasági jellegű ország, és ipari termékeket is leginkább ehhez a szektorhoz kacsolódóan gyárt.

Ezek közül a legfontosabb az MTZ állami nagyvállalatnál gyártott traktor,

amelyet nagy számban exportál a posztszovjet régióban.

A köznyelvben „Belarus Traktornak" nevezett mezőgazdasági jármű a fehérorosz ipar büszkesége.

Magától értetődően az elnök ezért nagyon fél attól, hogyha a járvány tovább terjed, akkor fennállhat annak a veszélye egy ideig nem lesz hová exportálnia, ami beláthatatlan következményekkel járhat nemcsak a fehérorosz gazdaságra, de ezzel összefüggésben az ország zárt politikai-gazdasági-társadalmi rendszerére is.