Videókonferenciát tartanak kedden az EU-tagországok vezetői

ORBÁN Viktor; MICHEL, Charles
Budapest, 2020. március 10. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b2) az EU állam-és kormányfőinek 2020. március 10-i délutáni videokonferenciáján a Karmelita kolostorban, amelyet Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kezdeményezett. Orbán Viktor kormányfő ismertette az aktuális magyarországi járványhelyzetet, felhívta a figyelmet a gazdasági hatásokra, valamint a koronavírus és a migráció összefüggéseire. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Vágólapra másolva!
Videókonferenciára hívta az Európai Unió tagországainak vezetőit keddre a koronavírus-járvány okozta helyzet nyomon követése céljából az Európai Tanács elnöke.
Vágólapra másolva!

Charles Michel hétfői Twitter-üzenetében

kulcsfontosságúnak nevezte a vírus terjedésének megakadályozását, a megfelelő orvosi felszerelések biztosítását, a kutatás fellendítését és a gazdaságot érő kihívások csökkentését.

Orbán Viktor miniszterelnök az EU állam-és kormányfőinek 2020. március 10-i délutáni videókonferenciáján a Karmelita kolostorban, amelyet Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kezdeményezett. Orbán Viktor kormányfő ismertette az aktuális magyarországi járványhelyzetet, felhívta a figyelmet a gazdasági hatásokra, valamint a koronavírus és a migráció összefüggéseire Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek egy héten belül ez lesz a második videókonferenciája a koronavírus-járványról.

A múlt kedden tartott megbeszélésen a tagállami vezetők a koronavírus okozta gazdasági károk enyhítésére

25 milliárd euró értékű befektetési alap létrehozásában egyeztek meg.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének tájékoztatása szerint a javasolt befektetési alap az egészségügyi rendszerekre és a kisvállalkozások támogatására irányul.

A befektetési alap mellett rendelkezésre álló eszközök között a bizottsági elnök megemlítette a növekedési és stabilitási paktum alkalmazásának rugalmassá tételét, valamint azt, hogy az unió megvizsgálja az állami támogatásokra és az államadósságra vonatkozó szabályok enyhítésének lehetőségeit, hogy tompítsa a járvány negatív gazdasági hatásait a tagországokban.

A koronavírus-járvány Európába érkezése miatt az eurócsoportot alkotó országok pénzügyminiszterei úgy döntöttek, szintén videókonferencia keretében tartják meg a hétfő délután esedékes rövidített ülésüket. Az összes EU-tagállam pénzügyminiszterét tömörítő fórum keddi megbeszélését törölték.