Már több mint 1000 koronavírus-fertőzött van Ausztriában

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus járványa miatt vesztegzár alá vont egyik ausztriai falu. Sankt Anton am Arlberg határában megállítanak egy autót rendőrök 2020. március 14-én. A vírus terjedésének megakadályozására több település is karanténba került 14 napra Ausztriában.
Vágólapra másolva!
Meghaladta az ezret a diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma Ausztriában az egészségügyi minisztérium hétfői jelentése szerint.
Vágólapra másolva!

Az oktatás beszüntetésének első napján Bécsben átlagosan tíz-húsz, a kisebb településeken egy-két gyereket vittek be megőrzésre az iskola épületébe, azonban olyan intézmények is voltak, ahol egyetlen diák sem jelent meg. A tanárok adminisztratív teendőket láttak el, a hatvan év feletti pedagógusoknak ugyanakkor nem kell részt venniük a gyerekek felügyeletében. Az üzletek nagy része nem nyitott ki, az éttermek, kávézók és bárok is zárva tartanak. Az élelmiszer-üzletekben, a drogériákban alacsony volt a forgalom, a vásárlási láz múlt héten véget ért. Az egyik drogériában összeverekedtek a vásárlók az utolsó csomag WC-papírért.

A stájerországi

Ramsau am Dachstein község vezetői önként döntöttek úgy, hogy vesztegzár alá helyezik a településüket,

vasárnap ugyanis az egyik lakosnál, egy pincérnőnél diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést. Ernst Fischbacher polgármester elmondta, hogy helyi vezetőként vállalja a döntés következményeit, miután az jogilag nem kifogásolhatatlan. "A körzeti orvos és jómagam is veszélyesnek tartottuk az esetet a többi lakosra nézve" - közölte. Arról is beszélt, hogy elővigyázatosságból intézkedtek, mivel meg kell akadályozni a vírus esetleges terjedését. A településre érkező járműveket a rendőrség ellenőrzi, az üzletekben pedig egyszerre legfeljebb tízen tartózkodhatnak.

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus járványa miatt vesztegzár alá vont ausztriai falu, Sankt Anton am Arlberg határában megállítanak egy autót rendőrök 2020. március 14-én Forrás: MTI/AP/Kerstin Joensson

Az időközben vesztegzár alá helyezett Tirol tartomány síterepein korábban több száz turista fertőződött meg, nagy részük az Ischgl településen lévő, Kitzloch nevű bárban. A helyi vezetőket egyre élesebben bírálják emiatt, mivel többek szerint a forgalom visszaesésétől tartva szándékosan eltitkolták a fertőzéseket.

Izland például már március 5-én figyelmeztetést adott ki Tirolra,

mivel egy turistacsoport tagjai megfertőződtek a koronavírussal. Ausztriában itt a legmagasabb a fertőzöttek száma, ezért a tartomány kórházaiban, az egészségügyi oktatást folytató iskolákban és a rehabilitációs központokban 1100 kórházi ágyat készítenek elő a leendő betegek számára.

A Lufthansa német légitársaság leányvállalataként működő Austrian Airlines és a Ryanair leányvállalatának számító Laudamotion a koronavírus miatt nem indít egyelőre több járatot. Az Austrian Airlines utolsó menetrendszerű járata csütörtökön érkezik Bécsbe Chicagóból, azt követően a társaság egy hosszabb és egy rövidebb hatótávolságú gépet üzemeltet majd, hogy hazaszállíthassák a külföldön rekedt osztrákokat. A Laudamotion a ki- és beutazási tilalom kiterjesztése miatt március 16-tól április 8-ig szünetelteti járatait; az utasok visszakapják pénzüket vagy átcserélhetik a már megváltott repülőjegyeket.

Ausztriában hétfőre 1018-ra nőtt a fertőzöttek száma.

A legtöbb megbetegedést Tirolban diagnosztizálták (254 fő), Felső-Ausztriában 202-en, Alsó-Ausztriában 152-en, Stájerországban 139-en, Bécsben 128-an, Salzburgban 58-an, Vorarlbergben 55-en, Karintiában 18-an, Burgenlandban pedig tízen kapták meg eddig a betegséget.

Összesen három halálos áldozatról tudni az országban.

Az első, egy 69 éves férfi csütörtökön halt meg, ő a múlt hónapban Olaszországban járt, és feltehetően ott fertőződött meg. A második áldozat egy 65 éves férfi, aki vasárnap hunyt el a bécsi Ferenc József Császár Kórházban, ő többféle betegségben is szenvedett. A harmadik áldozat egy 76 éves nő, aki hétfő éjszaka hunyt el Stájerország tartományban, több betegsége is volt, ezért már korábban kórházi ellátásban részesült.